Az utolsó-utolsó

Na Ciao! Ez az utolsó bejegyzésem itt, és remélem tetszeni fog ;)  A dőlt betűs a legelső, a vastag pedig a legutolsó rész néhány sorát mutatja. Próbáltam egy kicsit "egy fejezetté" csiszolni ezt az egészet, és azért nem az egész rész van benne, néhány sort (ha jól emlékszem) mindegyikből kihagytam. Azért a részek eloszlásán is látszik, hogy melyik van az igényesebb, hosszabb részből, és melyik az első "próbálkozásomból". Még annyit, hogy a blog írása közben történtek névváltoztatások, so azért van néhol más név említve, mint alapból. Nem is játratom a kezem tovább, hajrá! :D

Reggel 6:30-kor keltem. Ma kell érettségiznem matekból. Nagyon izgatott és feszült voltam mivel már a többi tantárgyból már megírtam viszont a matek sose volt a kedvencem. Rengeteget tanultam, még ha a sulimban nem is ez a fő tantárgy. Szerintem sikerülni fog, mert tényleg mindent megtettem, de azért ott bujkál a lehetőség, hogy esetleg elrontom, vagy a helyszínen minden kimegy a fejemből.

Lassan haladok, nem sietek sehová. Az albérletem innen három utcányira van, és a metró utat már megtettem. Sikeresen felvettek arra az egyetemre, ahova szerettem volna menni és álmomban sem képzeltem, hogy sikerülni fog, bár mindenki mondta nekem, hogy úgy is felvesznek. Viszont most, hogy már pár hete oda járok, én is elhiszem. A táskám pántja a jobb vállamon nyugszik, és úgy húz lefelé, miközben kezemmel is markolom. Az aszfaltot nézem, ahogy szinte elsuhan a lábam alatt, miközben megyek. A gondolataim természetesen a One Direction nevezetű bandára terelődnek, mint általában. Nekik még mindig tart a turné, én meg lassan kezdek beletörődni, hogy sohasem leszek Mrs. Horan. Pedig még mennyire új, intenzív érzés volt mikor egymásra találtunk. De ugyanez Jasmineről is elmondható, mivel őfelsége is naponta hívogat, és órákat beszélünk a neten. Ő nem abba az iskolába jelentkezett ahova én, így személyesen nem mindig tudunk találkozni. Persze minden telefonbeszélgetésnél szóba kerülnek a fiúk, és hogy vajon mi lehet velük. Nem megy minden úgy, mint ahogy azt mindenki gondolta volna. Ők elfoglaltak, és mi is. Hozzá kell szoknunk az új környezethez, emberekhez, tanulni kell és még sorolhatnám. Egyszóval senkinek sincs ideje a másikra. Én meg nem is nagyon szeretem zavarni Niallt, mivel ki tudja, milyen rosszkor keresném. Még az első hetekben rendszeresen beszéltünk, de ez az idő múlásával egyre inkább abbamaradt. Előbb hetente, majd háromhetente, végül eljutottunk oda, hogy immár három hónapja nem beszéltünk, és mindent összevetve majdnem fél éve alig tudunk egymásról.

 Az óra 7:20-at mutatott. Pont időre érek be a suliba, persze tömegközlekedéssel. Mikor kiértem az utcára siettem a metróhoz és el is értem. Kb. fél órát szoktam utazni, mert elég messze lakok, de már megszoktam. Leszálltam a metróról és onnan még jöhetett a pár perc séta a suliig. Mikor beértem lepakoltam a cuccaim és megláttam Emit a folyosón. Rögtön oda mentem hozzá. Köszöntünk majd gyorsan lecsekkoltuk egymás tudását és sok sikert kívánva egymásnak elindultunk a terembe. Bementem és leültem a helyemre. Utánunk még érkezett pár diák majd a tanár elmondta a vizsgaszabályzatot és adott néhány tanácsot és el is kezdődött a vizsga.

Kezdem kicsit kiheverni mindazt, ami ezzel a nyomással, meg mindennel jár, így most nem az lesz, hogy hazamegyek és a szobámban fogok pityeregni. Az is csak egyszer történt, de csak azért mert épp gyenge pillanatom volt, és másnap megjött. De persze ezt szerintem inkább csak magamnak mesélem be, hogy nyugodtan tudjam lehajtani este a fejemet. Eszembe jutott az a nap, mikor Niall és Harry egymás mellett, velem és Jaszel szemben szerelmet vallottak. Olyan aranyosak voltak mindketten, én pedig egy kis nyolc éves kislánynak éreztem magam, aki szülinapjára megkapta a hőn' áhított barbi babát. Rögtön a szőke nyakába ugrottam, majd mikor a Londonba tartó repülő előtt álltunk, hogy végre hazamenjünk, megkaptam eddigi legédesebb csókját. Azóta már történtek *khm* dolgok *khm* (már ha értitrk mire gondolok). Az volt eddigi életem legszebb éjszakája, és mint később kiderült Jasmineé is. Ezen később csak jót nevettünk, mivel a két jómadár mindent egyszerre tervezett be. És még AZT is. 

-         Huhh…….. Nem tudom mennyit lehettünk a teremben, de nekem már szabályosan zsibbad a fenekem és úgy érzem az agyam teljesen üres.- Fújtam ki a levegőt mikor Emmeli-vel kiértünk az osztályból.
-         Ez vicces. Én már régebben is tudtam, hogy odabenn nincs semmi.- Kopogtatta meg játékosan a fejem és odatette a fülét.
-         Látod. Vizhangzik is.- Nevetett mire én is nevetni kezdtem. Nagyon jól tudja oldani a hangulatot. És erre ezek után szükségünk is volt.
-         Ha már itt vagyunk, nem megyünk el egy kávézóba sütizni. Megünnepelhetnék, hogy végre túlestünk ezen is.- Kérdeztem mosolyogva.
-         Menjünk. Amúgy is leszívta az összes erőmet ez írás. Jó lesz egy kis utántöltés.- Helyeselt, majd gyorsan összepakoltunk a cuccokat és el is indultunk.
 A megállóba érve megláttam, hogy még tíz perc van a következő buszig, így eldöntöttem, hogy a következő megállóig sétálok. Nem volt akkora a táv, és gyors sétával sikerült is beérnem. Igaz a végén már futottam, mivel láttam a buszt mögöttem, de sikerült felszállnom. Mentem négy megállót, majd sikeresen rossz irányba mentem az aluljárón, így kétszer annyit lépcsőztem. Végül a sétányon megláttam barátnőmet, így elkezdtem rohanni. Ő is felém igyekezett, majd egy gyors ölelés után mindent elmeséltem, hogy Niall mit írt, és a véleményét is kikértem erről. Ezek után nem várt fordulat következett, ugyanis ezeket a mondatokat intézte felém.
- Hallod. Harry is egy hasonló levéllel ajándékozott meg, szintén ma.- Vette elő a telefonját, hogy megmutassa nekem, majd én gyorsan átfutottam a szöveget a tekintetemmel.
- Anyám. Akkor ezek tényleg mindent együtt csinálnak.
-         Anyám. Ez olyan megható! Köszönöm!- Borultam „sírva” a barátnőm nyakába.
-         Nincs mit Signora. Ez a dolgom.- Veregette meg pasisan a hátam. Eltávolodtunk majd pár néma másodperc után kitört belőlünk a nevetés.
-         Lányok! Tegyétek le Luna cuccát. Meghívlak titeket fagyizni, hogy ünnepeljünk.- Hallottuk Em anyukájának hangját lentről.
-         Rendben. Pár perc és indulhatunk.- „Kiáltott” vissza Emi az anyukájának. Elrendeztük a dolgaimat és indultunk Emmelie anyukájával fagyizni.
Miután sikeresen felballagtam a panel harmadik emeletére, valahogy kibányásztam a kulcsot a zsebemből, majd benyitottam. Levettem a cipőm és a vékony bőrdzsekimet, majd a konyhába indultam letenni a cuccaim. Amint befordultam, észrevettem egy nem oda illő dolgot az asztalon. Gyorsan letettem a papírjaimat és a táskám az asztal másik felére, majd visszatérve a tárgyhoz a kezembe vettem, és megvizsgáltam. Egy kocsikulcs volt, de az biztos, hogy nem az enyém, mivel még jogsim sincs. Elkezdtem kicsit félni, mivel mostanában nem nagyon látogatott senki, és akkor már tuti előbb észrevettem volna. A kis dolgot visszahelyeztem az asztalra, majd óvatosan megindultam a házban mindenfelé egy görccsel a gyomromban, hogy mi van akkor, ha egy álarcos betörő vár valahol egy baseball ütővel, hogy leüssön. Minden testrészemben megfeszültek az izmok, és azért imádkoztam, hogy ne találjak senkit a lakásban. Mindent végignéztem de sehol senki. Legvégül a szobám maradt, ahol még nem jártam. Iszonyat lassan nyúltam a kilincsért, majd "Most vagy soha" alapon hirtelen benyitottam, de amit megláttam lesokkolt.
-         Köszönöm szépen a fagyit és, hogy maguknál aludhatok Mrs. Fordes.-Mondtam Emmelie anyukájának miután befejeztük a fagyi evést és indultunk a kocsihoz, amivel elhozott minket.
-         Szóra sem érdemes. Téged mindig szívesen látunk.-Mosolygott.
Mikor megérkeztünk Emi ékhez felmentünk a barátnőm szobájába és leültünk gépezni. Majd lehívott az anyukája, hogy kész a vacsora és megvacsoráztunk. Befejeztük az evést Emmelie elment fürödni és öt követtem én. Még egy ideig beszélgettünk a szobájában és tv-t néztünk. Már elég késő volt így lefeküdtünk. 
- Uram, Atyám!- Mondtam elfúló hangon, miközben a szöszit kémleltem. Hogy tehette ezt?! Ő még mindig csak állt egy helyben, és nem nagyon akaródzott neki megszólalni, viszont mosolya letörölhetetlen volt. Mivel a magyarázkodását, amit vártam, nem kaptam meg, így nekem kellett cselekedni, és hirtelen megindultam felé, majd belecsapódva átöleltem.
- Mondtam, hogy légy résen.- Mormogta a nyakamba, és éreztem, ahogy meleg keze simogatja a hátamat. Én csak lábujjhegyen pipiskedtem, hogy felérjek hozzá, és a nyakát szorítottam, míg a testemet igyekeztem minél jobban az övének préselni. Nagyon hiányzott. Úgy öleltem magamhoz, mintha az életem múlna rajta, és nem is terveztem, ebből a pozícióból hamar kilépni. Nem tudom, meddig lehettünk így, de végül ő húzódott el először, majd most egy még szélesebb vigyorral az arcán nézett rám.
- Ezt neked hoztam.- Nyújtotta át a szál, vörös rózsát én pedig óvatosan megfogtam, majd beleszagoltam. Isteni illata volt, és ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna. Persze rajta kívül. Csillogó szemekkel néztem rá, és ő is rám,  majd magához húzott és megcsókolt. Jobb kezemben a rózsával, mellkasán pihentetve karomat csókoltam őt. Hihetetlen pillanat volt, pláne úgy, hogy már azt hittem, hogy sosem látom többé. Még többet, és még többel akartam belőle, így jó ideig nem váltam el ajkaitól. Vagy fél órán keresztül csókolhattuk egymást, mikor végre engedtem, és elváltunk. Nem tudtam neki mit mondani, hisz még szinte fel sem fogtam mindent. Végignéztem rajta, és még mindig ugyan olyan tökéletes volt, mint eddig. A csöndet végül ő szakította meg.
- Hiányoztál, és remélem nem ijedtél meg nagyon.- Mondta, majd a kezét az arcomra simította, amitől föl tudtam volna robbanni.
- Te is nekem. Áhh. Csak egy kisebb szívrohamot kaptam, mikor megláttalak, de nem baj.- Legyintettem, majd én csókoltam meg. Nem akartam, hogy ennek valaha is vége legyen. Nem akartam többet elszakadni tőle, és azt sem akartam, hogy újra ne tudjunk beszélni csak kéthavonta. Ki akartam élvezni az élet minden egyes percét, amit vele tölthetek.  

Remélem tetszett, és élveztétek ezt a kis összefoglalót. Minden jót nektek! ;*

Rozamunda xx

20. rész: A vég

Sziasztok! Újra itt vagyok, és sajnálattal kell közölnöm, hogy ez a blog lezárult. Akartam még ezen kívül egy részt írni, de mivel az előző volt a tizenkilencedik, úgy gondoltam, ez akkor legyen egy húsz részes történet. Tudom, hogy szinte senki se olvassa ezt a blogot, errefelé a madár se jár, de nekem ez egy nagyon jó "élmény" és fejlődési lehetőség volt. Én élveztem az írást, még akkor is, ha nem nagyon akadt nézettsége ennek. Amúgy lesz még egy rész, és abban szerintem valahogy "egybevarázsolom" az első és az utolsó fejezet néhány részét, hogy mennyire fejlődtem/romlottam, tehát nem kell megijedni. Szerintem ez egy jó kezdet volt az írás végtelen univerzumának megismerése felé, így szerintem nem most hallotok rólam utoljára. Kiemelném, hogy ugye van egy másik blog ahol Zafrinával (barátnőm) együtt vagyunk, ám az nem fanfiction, hanem egy blogmagazin. Érdemes benézni szerintem.  Mondjuk kinek mondom, ha úgy sem nézi senki, de mindegy. Itt is az utolsó rész.

*2014 október*

Már szeptember van, és én lassan belerázódva a felsőbboktatási életbe, megyek hazafelé a táskámmal a vállamon. Igen. Ez is eljött, hogy vége a nyárnak, és indulhat az újabb megerőltető iskolai időszak. Lassan haladok, nem sietek sehová. Az albérletem innen három utcányira van, és a metró utat már megtettem. Sikeresen felvettek arra az egyetemre, ahova szerettem volna menni és álmomban sem képzeltem, hogy sikerülni fog, bár mindenki mondta nekem, hogy úgy is felvesznek. Viszont most, hogy már pár hete oda járok, én is elhiszem. A táskám pántja a jobb vállamon nyugszik, és úgy húz lefelé, miközben kezemmel is markolom. Az aszfaltot nézem, ahogy szinte elsuhan a lábam alatt, miközben megyek. A gondolataim természetesen a One Direction nevezetű bandára terelődnek, mint általában. Nekik még mindig tart a turné, én meg lassan kezdek beletörődni, hogy sohasem leszek Mrs. Horan. Pedig még mennyire új, intenzív érzés volt mikor egymásra találtunk. De ugyanez Jasmineről is elmondható, mivel őfelsége is naponta hívogat, és órákat beszélünk a neten. Ő nem abba az iskolába jelentkezett ahova én, így személyesen nem mindig tudunk találkozni. Persze minden telefonbeszélgetésnél szóba kerülnek a fiúk, és hogy vajon mi lehet velük. Nem megy minden úgy, mint ahogy azt mindenki gondolta volna. Ők elfoglaltak, és mi is. Hozzá kell szoknunk az új környezethez, emberekhez, tanulni kell és még sorolhatnám. Egyszóval senkinek sincs ideje a másikra. Én meg nem is nagyon szeretem zavarni Niallt, mivel ki tudja, milyen rosszkor keresném. Még az első hetekben rendszeresen beszéltünk, de ez az idő múlásával egyre inkább abbamaradt. Előbb hetente, majd háromhetente, végül eljutottunk oda, hogy immár három hónapja nem beszéltünk, és mindent összevetve majdnem fél éve alig tudunk egymásról. Kezdem kicsit kiheverni mindazt, ami ezzel a nyomással, meg mindennel jár, így most nem az lesz, hogy hazamegyek és a szobámban fogok pityeregni. Az is csak egyszer történt, de csak azért mert épp gyenge pillanatom volt, és másnap megjött. De persze ezt szerintem inkább csak magamnak mesélem be, hogy nyugodtan tudjam lehajtani este a fejemet. Eszembe jutott az a nap, mikor Niall és Harry egymás mellett, velem és Jaszel szemben szerelmet vallottak. Olyan aranyosak voltak mindketten, én pedig egy kis nyolc éves kislánynak éreztem magam, aki szülinapjára megkapta a hőn' áhított barbi babát. Rögtön a szőke nyakába ugrottam, majd mikor a Londonba tartó repülő előtt álltunk, hogy végre hazamenjünk, megkaptam eddigi legédesebb csókját. Azóta már történtek *khm* dolgok *khm* (már ha értitrk mire gondolok). Az volt eddigi életem legszebb éjszakája, és mint később kiderült Jasmineé is. Ezen később csak jót nevettünk, mivel a két jómadár mindent egyszerre tervezett be. És még AZT is. Erre a gondolatra haloványan elmosolyodtam, majd elővettem a kulcsom, és kinyitottam a lakásom bejárati ajtaját. A táskámat ledobtam a konyhaszékre, majd csizmámat levéve indultam meg a hűtő irányába valamilyen ételt keresni. Nem volt itthon túl sok minden, de még egy melegszendvicsre volt alapanyag, így kivettem minden kelléket egy doboz tejjel gazdagítva, majd míg sült a szendvics, a konyhaszekrényből kivettem a szokásos fekete teámat, majd beindítottam a vízforralót. Csak egy bögrényi italt kívántam, így miután levettem a szokásos rénszarvas mintájút a polcról, rögtön tettem is bele a tejet, majd a vizet és a teafiltert, végül a cukrot, mint egy jó angol állampolgárhoz illik. Belekortyoltam, majd a kész szendvicsekhez mentem és kivettem őket a sütőből. Egy tányérra helyeztem a két finomságot, majd leültem az étkező asztalhoz. A táskámból kivettem a laptopomat, majd bedugtam a falba, és majszolgatás közben elszórakoztam a géppel. Kis idővel mindezek után nekikezdtem megcsinálni a töri házimat, de nem tudtam sokáig belemerülni, ugyanis a telefonom rezegni kezdett. Niall nevét láttam meg a képernyőn, és hogy egy üzenetem jött. Nagyon izgatott lettem, és nem tudtam örüljek-e, vagy ne, mivel még az is meglehet, hogy szakítani akar. Egy kis ideig elméláztam ezen, majd "Egyszer úgy is meg kell nézni" alapon határozottan rányomtam a képernyőre, ezzel megnyitva az üzenetet. Lejjebb tekertem a szöveghez, majd elkezdtem olvasni.
"Szia, Fleur! Remélem még időben írok neked, és még nem paliztál be. Sajnálom, hogy eddig nem adtam élet jelet magamról, és mivel te sem kerestél, azt hittem nem is érdekellek. Végül, mivel eléggé magam alatt voltam, a fiúk mondták, hogy írjak neked, és most rá is szántam magam. Nagyon hiányzol, és van egy kis meglepetésem a számodra, kiengesztelésül. Ne kérdezz semmit, csak legyél résen. ;)
Ni xoxo"

Iszonyatosan megörültem ennek a levélnek, bár egy kicsit értetlenül kezeltem, mivel nem tudtam pontosan, hogy mit jelent a "legyél résen". Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy valaha rám ír, de ezt most megcáfolta. Nem tudtam mostmár a törire koncentrálni, így lecsuktam a gépem tetejét, majd a telefont újra a kezembe véve tárcsáztam Jasmine számát. Vagy öt kicsengés után sikeresen felvette, én pedig izgatottan szóltam bele a telefonba.
- Hallo! Tudunk találkozni a parkban? Most kéne indulnod.- Egy fülig érő mosoly keretében ejtettem ki a szavakat.
- Szia! Épp most akartalak én is hívni. Mindjárt indulok. Mi történt?- Kérdezte, de hallottam a hangjában valamit, pontosan nem tudom beazonosítani, hogy mit, de erre majd még ráérek megkérdezni.
- Majd elmondom, de most inkább induljunk. Szia!- Tettem le a telefont, meg sem várva a válaszát, majd bementem a szobámba átvenni a fölsőm, bepakoltam a táskámba a telefonomat, felhúztam a cipőmet, majd már rohantam is a buszhoz. Jas még mindig a szüleinél lakik, és mivel én elköltöztem, sajnos messzebb kerültünk egymástól, de sikerült megtalálni azt a parkot, ahova mindketten nagyjából egyszerre érünk be. A megállóba érve megláttam, hogy még tíz perc van a következő buszig, így eldöntöttem, hogy a következő megállóig sétálok. Nem volt akkora a táv, és gyors sétával sikerült is beérnem. Igaz a végén már futottam, mivel láttam a buszt mögöttem, de sikerült felszállnom. Mentem négy megállót, majd sikeresen rossz irányba mentem az aluljárón, így kétszer annyit lépcsőztem. Végül a sétányon megláttam barátnőmet, így elkezdtem rohanni. Ő is felém igyekezett, majd egy gyors ölelés után mindent elmeséltem, hogy Niall mit írt, és a véleményét is kikértem erről. Ezek után nem várt fordulat következett, ugyanis ezeket a mondatokat intézte felém.
- Hallod. Harry is egy hasonló levéllel ajándékozott meg, szintén ma.- Vette elő a telefonját, hogy megmutassa nekem, majd én gyorsan átfutottam a szöveget a tekintetemmel.
- Anyám. Akkor ezek tényleg mindent együtt csinálnak.- Kezdtem el kuncogni, majd megfogtam barátnőm vállait, majd miután ő is megfogta az enyémeket együtt ugrálni kezdtünk, fojtott sikítással körítve. Sejthetitek ez milyen jól nézhetett ki közterületen.
- Jujj. És te visszaírtál neki?- Nézett izgatottan a szemeimbe barátnőm.
- Nem. Miért, te igen?- Kérdeztem, majd már vettem is elő a telefonom.
- Igen. Írjunk már neki vissza.- Mondta, mire én kikerestem Niall nevét.
- Mit írjak? Te mit írtál?- Szökött ki a számon egyszerre két kérdés, és letettem a kezemet magam mellé a telefonnal együtt.
- Hát azt, hogy már hiányzott, és várom, hogy láthassam.- Vonta meg a vállait, majd kivette a kezemből a telefont, és pötyögni kezdett.
- Hey! What are you doing?!- Kérdeztem, majd mellé állva próbáltam megnézni, mit ír, de mindig elfordult. Egy idő után feladtam a harcot, majd nemsokára végzett is, és egy ezervattos mosollyal adta vissza a mobilomat. Én megnéztem üzenetét, majd első ledöbbent reakcióm után elkezdtem nevetni, amibe Jasmine is becsatlakozott. Ezek után még beszélgettünk egy kicsit a parkban, a suliról, meg úgy mindenről, majd a búcsúzkodás ideje is eljött. Én még mindig felspannolva mentem haza, majd még befejeztem a töri lecómat, és egy kiadós zuhany után álomra hajtottam a fejem.

*négy nappal később*
A legutóbbi SMS óta nem kaptam életjelet Niallről, és tudomásom szerint Jas se tud a fiúkról semmit. Mint mondtam, nem tudtam értelmezni a "légy résen" felszólítást a levélben, így ugyan úgy teltek napjaim mint eddig. Az ajtók változatlanul nekem jönnek (Mert én nem megyek neki az ajtóknak, az kizárt. Csak ők az udvariatlan bunkók, akik nem képesek elállni az útból.) és még mindig változatlanul veszem a levegőt. Megint épp az iskolából tartok haza, és jelenleg egy csomó papír van nálam, amik nem fértek be a táskámba, így kénytelen vagyok a hónom alatt cipelni őket. Miután sikeresen felballagtam a panel harmadik emeletére, valahogy kibányásztam a kulcsot a zsebemből, majd benyitottam. Levettem a cipőm és a vékony bőrdzsekimet, majd a konyhába indultam letenni a cuccaim. Amint befordultam, észrevettem egy nem oda illő dolgot az asztalon. Gyorsan letettem a papírjaimat és a táskám az asztal másik felére, majd visszatérve a tárgyhoz a kezembe vettem, és megvizsgáltam. Egy kocsikulcs volt, de az biztos, hogy nem az enyém, mivel még jogsim sincs. Elkezdtem kicsit félni, mivel mostanában nem nagyon látogatott senki, és akkor már tuti előbb észrevettem volna. A kis dolgot visszahelyeztem az asztalra, majd óvatosan megindultam a házban mindenfelé egy görccsel a gyomromban, hogy mi van akkor, ha egy álarcos betörő vár valahol egy baseball ütővel, hogy leüssön. Minden testrészemben megfeszültek az izmok, és azért imádkoztam, hogy ne találjak senkit a lakásban. Mindent végignéztem de sehol senki. Legvégül a szobám maradt, ahol még nem jártam. Iszonyat lassan nyúltam a kilincsért, majd "Most vagy soha" alapon hirtelen benyitottam, de amit megláttam lesokkolt. Niall állt a szobám közepén egy szál rózsával a kezében, és egy óriási mosollyal. Én csak ijedtemben egy nyikkanást tudtam kicsikarni magamból, amit a kezeimmel fojtottam el, úgy hogy a szám elé emeltem azokat. Ezek után a mellkasomra tettem őket, és éreztem heves szívverésem.
- Uram, Atyám!- Mondtam elfúló hangon, miközben a szöszit kémleltem. Hogy tehette ezt?! Ő még mindig csak állt egy helyben, és nem nagyon akaródzott neki megszólalni, viszont mosolya letörölhetetlen volt. Mivel a magyarázkodását, amit vártam, nem kaptam meg, így nekem kellett cselekedni, és hirtelen megindultam felé, majd belecsapódva átöleltem.
- Mondtam, hogy légy résen.- Mormogta a nyakamba, és éreztem, ahogy meleg keze simogatja a hátamat. Én csak lábujjhegyen pipiskedtem, hogy felérjek hozzá, és a nyakát szorítottam, míg a testemet igyekeztem minél jobban az övének préselni. Nagyon hiányzott. Úgy öleltem magamhoz, mintha az életem múlna rajta, és nem is terveztem, ebből a pozícióból hamar kilépni. Nem tudom, meddig lehettünk így, de végül ő húzódott el először, majd most egy még szélesebb vigyorral az arcán nézett rám.
- Ezt neked hoztam.- Nyújtotta át a szál, vörös rózsát én pedig óvatosan megfogtam, majd beleszagoltam. Isteni illata volt, és ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna. Persze rajta kívül. Csillogó szemekkel néztem rá, és ő is rám,  majd magához húzott és megcsókolt. Jobb kezemben a rózsával, mellkasán pihentetve karomat csókoltam őt. Hihetetlen pillanat volt, pláne úgy, hogy már azt hittem, hogy sosem látom többé. Még többet, és még többel akartam belőle, így jó ideig nem váltam el ajkaitól. Vagy fél órán keresztül csókolhattuk egymást, mikor végre engedtem, és elváltunk. Nem tudtam neki mit mondani, hisz még szinte fel sem fogtam mindent. Végignéztem rajta, és még mindig ugyan olyan tökéletes volt, mint eddig. A csöndet végül ő szakította meg.
- Hiányoztál, és remélem nem ijedtél meg nagyon.- Mondta, majd a kezét az arcomra simította, amitől föl tudtam volna robbanni.
- Te is nekem. Áhh. Csak egy kisebb szívrohamot kaptam, mikor megláttalak, de nem baj.- Legyintettem, majd én csókoltam meg. Nem akartam, hogy ennek valaha is vége legyen. Nem akartam többet elszakadni tőle, és azt sem akartam, hogy újra ne tudjunk beszélni csak kéthavonta. Ki akartam élvezni az élet minden egyes percét, amit vele tölthetek.

Nah. Itt a vége, fuss el véle. Igazából nem akarom magam fényezni, de ha most kezdeném ezt az egészet, tuti sokkal jobban menne, mint régen. De ezt már nem fogom újra kezdeni. Igazából most jöttem rá, hogy imádok írni, és játszadozni a szavakkal. Lehet ebben is kicsit sok a párbeszéd, de ezt most így tudtam megoldani. Még mindig van hova fejlődnöm, és tudom, hogy itt az én "korszakom" még nem ér véget. Mindenkinek köszönöm, aki olvasta, segített ennek a blognak, történetnek a kialakulásában, létezésében. Ez úton is szeretném megköszönni Tinának a sok segítséget és a fejlécet meg a design egy kis részét is, Dorkának és Boginak a részek tartalmának kitalálását és mindenkinek, aki olvasta, hogy felnézett ide, segített, bátorított és rám pazarolta az idejét. Még Nessit is külön kiemelném, hogy olvasta az elején, és kedves volt :).  I love ya guys!

xxRozamunda

19. rész: A fárasztó nap

Mint az utóbb kiderült, a fiúk is itt vannak az USA-ban, így persze nem kerülhetjük el a találkozást. Aznap mikor lefeküdtem a hold fénye bevilágított a szobába, így beletellett egy kis időbe míg sikerült elaludnom, de másnap reggelig fel sem keltem. Arra eszméltem, hogy a nap besüt az ablakon, ugyan úgy, ahogy a hold tette elalvásom előtt, majd kézfejemmel megdörzsöltem álmos szemeimet. Új nap, új gondolatok, új élmények. Ez járt a fejemben, majd meg se nézve, hogy Jasmine fölkelt-e már, elindultam a fürdőszobába. Rendbe tettem magam, majd immáron felüdülve battyogtam vissza a szobába. Jas éppen akkor jött be az ajtón, látszólag elég boldogan.
- Hát te? Hol voltál?- Néztem rá, mivel nem jellemző, hogy nincs bent a szobában, mikor felkelek.
- Bocsi, csak én már egy ideje fent voltam, és lementem reggelizni. A tojássaláta nagyon finom.- Mondta, majd adott két puszit, és tovább is ment. Leült a laptopjához, majd felhajtotta a tetejét, míg én csak néztem rá.
- Akkor most egyedül kell reggeliznem?- Kérdeztem rá a nyilvánvalóra, mire csak rám emelte a tekintetét egy mosoly keretében, és bólintott. Nem foglalkozott sokat velem, mivel rögtön vissza is fordult a gépéhez, és írni kezdett. Hát ha már így állunk. Gondoltam, majd elindultam le a hallba. Ott egy kis eligazítást kértem a pultostól, majd a szálloda ebédlő részében helyet foglaltam. Amint meghozták a rendelésem, úgy ugrottam neki a kajának, mint éhes farkas a nyers húsnak, majd a két vajas-croissantomból, és a teámból, öt perc alatt semmi sem maradt. Nem éreztem magam teljesen elégedettnek, így barátnőm előbbi javaslatára kértem még egy tojássalátát, majd immáron tele hassal mentem vissza. Leültem az ágyamra, majd a telefonomat előszedve a bőröndömből néztem meg az időt. Lassacskán indulni kellett Rosehoz, így még megnéztem, és helyenként kiigazítottam a sminkemet, majd a hajamat is felkötöttem, és szóltam Jasnek, hogy indulni kéne. Úgy tíz perc taxizás után megnézhettük az aranyos társasházat, amire tegnap este nem nagyon volt alkalmunk, és kiszálltunk a járműből. Így világosban jobban látszik, hogy milyen kis takaros, szép épülettel állunk szemben. Egy, viszonylag a városi nyüzsgéstől távolabb eső részen volt egy kis lakótelep, ahol Roseék laktak. Öt ajtó volt a háztömbön, és öt név pedig a kapucsengőn, így nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy öt család élhet itt. Azon kívül pedig, az udvar hátsó részén felfedeztem kismotorokat, többféle színes labdát, és homokozót is, tehát kisgyerekek is laknak. Miután becsöngettünk a megfelelő helyre, egy fél perc után hangokat hallottunk, majd az utolsó előtti ajtó kinyílt, és három lány rohant ki rajta. Az arcok között felfedeztem Ashleyt, Gracet és Roset. Mindhárman a kerítés felé rohantak, vigyorogva és sikítozva. Amint ideértek Rose rögtön kinyitotta az ajtót, majd mindanyjian egy nagy ölelésben fonódtunk össze. Nevettünk egy sort, majd összekarolva indultunk meg az udvaron keresztül, a Campbelle otthonba.Ott Rose szülei kedvesen üdvözöltek, majd kaptunk egy kis nasit, és már indultunk is a város nézésre. Nagyon jól éreztük magunkat. Elmentünk nem tudom, hány fagyizóba, Starbucksba, helyi különlegességeket ettünk, kulturális érdekességeket is néztünk, majd szinte azonnal el is ment a nap. Annyit talpaltunk, hogy a végére már csak vonszolni tudtam magam. És itt ütött be a krach, ugyanis a szállodába érve megláttuk Lout. Bevallom, örültem neki, de már annyi mindent csináltunk a mai nap, hogy alig bírtam járni is. Közölte velünk, hogy az 1D fiúknak most pihenőjük van, és szeretnének velünk találkozni. Ezzel nincs is baj, de nekik általában annyi energiájuk van, hogy le se lehet lőni őket.
- Nem lehet elnapolni? Én már nagyon fáradt vagyok.- Rogyasztgattam a térdemet, mint a kisgyerekek, és nyávogós hangnemben beszéltem. Lou nézéséből nem az szűrődött le, hogy tolerálná a viselkedésem.
- Nem. Gyere, igyál egy kávét, aztán indulunk. Nincs apelláta.- Fogta meg a csuklómat, majd elindult velem a szálloda ebédlője, felé, ahol kaptam kávét, majd beültünk egy kocsiba, és indultunk, Isten tudja hová.
- Psszt. Jas. Szerintem Lou el akar rabolni, és elad minket szerb kereskedőknek. Szökjünk meg amíg tudunk.- Súgtam oda barátnőmnek, utazás közben.
- Az is lehet, hogy kitesz minket az erdő közepén és otthagy minket meghalni.- Mondta ő is halkan, mire barátnőnk kuncogni kezdett.
- Nem egészen ez volt a tervem, de nem is rossz ötleteket adtatok.- Nézett hátra ránk, majd visszafordult a kormányhoz. Még vagy úgy húsz percet utaztunk, majd végül sikerült megérkeznünk, egy szállodához. De jó. Szállodák, szállodák után. Na nem baj. Kiszálltam az autóból, majd engedelmesen vártam, míg a többiek is követnek. Lou lezárta a kocsit, majd együtt indultunk meg a bejárathoz. Már ott volt négy fiú, mikor közelebb értünk, megláttuk az arcukat. Louis, Liam, Niall és Zayn állt ott. Harry sehol. Köszönt mindenki mindenkinek, majd mikor már nyitottuk volna a szánkat a lányokkal, hogy a göndör hova lett, épp akkor kocogott be kis körünkbe. Egy "Bocsi. A vécén voltam." mondattal választ adott a megfogalmazódó kérdésünkre, majd minket "nőket" megölelt, aztán újra útnak eredtünk. Ha én egyszer ágyba jutok. fogalmazódott meg a mondat a fejemben, és szinte azonnal egy újabb kocsiban találtam magam. Szerencsére most már nem utaztunk annyit, maximum tíz perc volt az út, és megérkeztünk. Egy park szerűségnél álltunk meg, ami mellett volt egy kis bowling "ház" vagy nem tudom mi a neve. Iszonyat cukin nézett ki az egész, és annyira elbambultam, hogy nem is vettem észre, hogy már a többiek is mind kiszálltak az autóból. Akkor vettem észre a mozgást, mikor a látószögem szélén láttam néhány alakot, így hirtelen oda fordítottam a fejem, és észrevettem a csapat nagy részét, ahogy a kis épület felé indulnak. Összeszedtem magam, majd én is indultam utánuk.

*Jasmine szemszöge*

Végig az út során, amíg mentünk a fiúkkal, éreztem Harry tekintetét. Remélem nincs rajtam semmi olyan dolog, ami gáz lenne. Így az első dolgom az volt, amint beértünk az aprócska bowling klubba, hogy Fleurt elrángattam a mosdóba. Ott elmentünk könnyíteni magunkon, hisz az sosem árt, majd egy kis tollászkodás után visszaindultunk. Amint kiléptünk a szemünk elé tárult a fiúk látványa, ahogy izompólóban dobálják a golyókat. Liam dobott éppen, és az összes bábu, egytől-egyig eldőlt. Barátnőmre néztem, aki leesett állal figyelte őket.
- Hallod. Egy. Semmi esélyünk ellenük. Vér profik. És kettő. Milyen jól néznek már ki!?- Suttogta nekem, elhaló hangon. Nekem is csak egy biztató pillantásra volt erőm, amit neki szántam, majd a vécé ajtót elhagyva indultunk meg a srácok felé. Időközben észrevettük a mi szőke barátnőnket, így leültünk mellé az egyik asztalhoz. A fiúk még úgy két percig gyakoroltak, és ezt onnan tudom, hogy miután befejezték, oda jöttek hozzánk és eltessékeltek az asztaltól, így immáron nyolcan álltunk a pálya elé. Két csapatra oszlottunk, amik így álltak össze. Velem egy csapatban volt Lou, Zayn, Niall, az másikban pedig értelem szerűen Jas, Liam, Louis és Harry. Volt egy kis "felháborodás", mivel mi Fleurrel egymással akartunk lenni,  nem beszélve arról, hogy a csapatomban én voltam az egyetlen lány, de Louis (aki egyébként a csapatfelosztást is csinálta) kikötötte, hogy ez így lesz, és nincs apelláta. Tehát beletörődve mindenki a sorsába, vett el egy-egy golyót. Én még életemben nem bowlingoztam, azt sem tudom hogyan kell, és az én fizikai állapotom gyenge és harmatos a fiúkéhoz képest. Fleur arcát elnézve, ő is a lebukástól tartott, miszerint szörnyű játékos, mivel pont annyiszor bowlingozott életében mint én. Egy szó mint száz, nem lehetett semmi jóra számítani a mi oldalunkról, és ez az este folyamán ki is derült. A fiúk, Louval egyetemben, jót vidultak a Fleurrel való bénázásainkon. Nekem valahogy mindig a szélére ment ki a golyó, így sokszor egy bábut sem talált el, míg Fleur eldobni sem nagyon tudta, mivel neki nem gurult végig, hanem az elején pattogott, majd neki is sikerült sokszor a szélére kimenni. Össz. pontszámban ő többet ért el, de neki még egyszer a kezéből is kiesett a golyó, amin mindannyian nagyon nevettünk, így nem érintett "mélyen". Sokszor néztem a fiúkat, hogy ellessem a technikát, de valahogy nekem nem nagyon akart sikerülni. Volt mikor barátnőmmel elmentünk inni, és stratégiai megbeszélést tartottunk, hogy hogyan is kéne ezt csinálni, de ha fogalmazhatok így, olyan volt, mint halottnak a csók. Ugyan úgy ment a bénázás egész este. Mikor már kezdtem fáradni, és úgy voltam, hogy ez az utolsó dobásom, és én kiszállok, Harry jött oda hozzám.
- Megtanítsalak?- Kérdezte, bennem meg elkezdett mozogni valami. Lehet, hogy csak az az irtózatosan cuki mosolya, amit magára öltött, tette ezt velem, vagy csak a tudat, hogy Ő fog tanítani ENGEM. Nem számítottam rá, de azért válaszoltam.
- Őszintén, magamtól akartam kitapasztalni, de úgy látom, ez nem fog bekövetkezni, így jól jönne néhány instrukció.- Válaszoltam, mire még jobban elmosolyodott és bólintott egyet, majd elindult egy golyóért. A kezembe nyomta, és utasított, hogy dobjak. El is eresztettem, majd "meglepő módon" megint a szélére sodródott ki, és egy bábut sem talált el.
- Reménytelen vagyok.- Fordultam felé, mire egy fültől-fülig érő vigyort kaptam, majd immáron egy újabb golyóval a kezemben adott tippeket. Például, hogy hajlítsam jobban a lábamat, próbáljam egyenesen eldobni a golyót, és nem oldalra lendíteni a kezem. Úgy tettem, ahogy mondta, de megint a pálya szélén kötöttem ki, egy bábu eltalálásával. Az eddigi max.-om, ha jól emlékszem négy volt, amiért Fleu mérgesen nézett rám. Még párszor próbálkoztam Harold utasításaival ledönteni a bábukat, de szemmel láthatóan javíthatatlan voltam. Ezek után, azt hittem, hogy a göndör föladja, de nem, ugyanis hozott még egy golyót, majd mögém állt.
- Akkor most megmutatom, hogy kell.- Mondta a fülem mellett, és éreztem érdes hangját, az erős brit akcentusával, és ez egy megborzongató egyveleg volt. A gyomrom összerándult, és feszített. Alig bírtam megmozdulni. Teljesen leblokkoltam, és már csak azt éreztem, hogy a keze a derekam köré fonódik, és hátrahúz pár lépést. Az utolsó lépésem nagyobbra sikeredett a kelleténél, így a göndörbe ütköztem. Meg voltam illetődve, és gyorsan előrébb mentem pár centit. Nem szólt semmit, így gondoltam lehet, hogy nem is vette észre, de mivel azért belé mentem, és szinte az egész testének nekinyomódtam, nem hinném, hogy nem érezte meg. Ezek után odaadta a golyót, majd megfogta a kezem. Ránéztem az egymáson levő mancsainkra, és meg kellett állapítanom, hogy jóval nagyobb az övé, az enyémnél. Majd egy "Figyelj" felszólítás hagyta el a száját, amitől én rögtön észhez tértem, és a pályára koncentráltam. Nem tudtam, mi lesz ennek a kimenetele, mivel még mindig feszített a hasam, és a száján kijövő levegőjétől végig futott a hátamon a hideg. A kezeimet, lábaimat egyaránt gyengének éreztem, és össze akartam esni, de szerencsére ez nem történt meg. A fürtös elindult velem, majd "együtt" dobtunk, ami igazából annyiból állt, hogy ő csinált mindent, én csak elengedtem a golyót. Az pedig csak gurult, gurult, és gurult, majd a végén csak kettő bója maradt állva a bal oldalon. Én nagyon megörültem, bár még mindig kicsit sokkban voltam. Fleur felé futottam, majd ráugrottam és azt kiabáltam: "Sikerült!". Ő hátra tántorodott egy kicsit, majd az ölelés végeztével elengedtük egymást.
- Ez nem ér.- Biggyesztette le az alsó ajkát, majd keresztbe fonta a kezeit. Ezen csak nevettem, majd Louhoz mentünk. A fiúk elmentek italért, és ekkor szabad prédává lettem, mivel mind a két barátnőm letámadott.
- Mi volt az előbbi jelenet Harryvel? Hmm?- Suttogta Fleu és a kezem ráncigálta. Mint egy ötéves.
- Nagyon jó választás. Luxal in úgy bánik, mintha a saját gyereke lenne.- Kacsintott a szőke társunk is, szintén halkan. Nekem csak nagyra nyíltak a szemeim, majd rögtön tiltakozni kezdtem.
- Mi? Dehogy! És nem volt semmi az előbb. Csak segített, hogy mit kell csinálni.- Védtem magam, a kezeim magam elé helyezve.
- Okeyyyyyyyy.- Nyújtották el a szót a mellettem ülők, szinte teljesen egyszerre. Persze közben gyanúsan néztek rám, így tudtam, nem hisznek nekem. Őszintén szólva én se hinnék. De akármilyen jól is néz ki Harry azokkal a gödröcskékkel, szemekkel, hajjal, nem lenne köztünk semmi. Elvégre egy világsztárról beszélünk, és tuti hamar szétmennénk. Találna jobbat, szebbet. Mivel híres, bárkit tudna szerezni magának. Nem kéne neki egy Londoni kiscsaj. Bár nem látok a fejébe. Minden esetre én nem bánnám, ha összejönnénk, de ezt még egyenlőre nem mondom el senkinek.

Sziasztok! Remélem nem haragudtatok meg, amiért csak ilyen későn írtam. Remélem tetszett a rész, és örömmel jelentem be, hogy hivatalosan is FELVETTEK abba a gimibe, ahova szerettem volna menni, így most nagyon boldog vagyok! :3 Remélem mindenki jól van, jól érzitek magatokat & see ya soon! :)
Rozamunda

18. rész: Cleveland

*1 hónappal később*

Buenos Airesen kívül, még jártunk Firenzében, Las Vegasban, Amsterdamban, Istambulban, Cairoban, Rio De Janeiroban, és most indultunk Ohio-ba, pontosabban Clevelandbe, ahol már vár ránk Rose. Ő már a gimnázium első évének utolsó szakaszában elköltözött Londonból, de tartjuk a kapcsolatot, és az alatt az idő alatt is nagyon szoros barátságot kötöttünk, mivel szinte ő volt az egyik legnormálisabb a társaságból. Jaminennel jól megértették egymást, például mikor én úgy viselkedtem mint egy ötéves, és ők voltak mindig a program szervezők. Ők bonyolítoták le a találkozókat, és ez pont így volt jó. Majd nagy szerencsétlenségre el kellett költöznie a családjával, mivel az apukáját áthelyezték amerikába, és nem maradtak itt. Így hát csapodt-papott összecuccoltak két hét alatt, majd menniük is kellett. Mondanom sem kell, mindenben segítettünk Rosenak, a lányokkal, hogy ami időt megspórolunk, azt kihasználva minél többet szórakozzunk így utoljára együtt. Most meg, cirka három év levelezés, videochatelés meg minden után, újra láthatjuk egymást, ami hihetetlen volt. Még Cairoban beszéltünk erről Rosenak, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve Jasminnel együtt újra szervezkedésbe fogtak, és sikerült a többieket is meghívni ide. Grace és Ashley is ide tart, és tudtommal maximum holnap délre már mind itt leszünk. Mivel mi Jasminnel lefoglaltuk a szállást, így mi okvetlen a szállodában háltunk, de ez így pont kapóra is jött, mert így Rosienál mindannyian kényelmesen elférnek. A repülőről leszálva már szinte rögtön egy vadul vigyorgó fejet találtam, ami mögött két felnőtt állt. Immáron három évvel öregebben mindanyiónknak benőtt a feje lágya, és érett felnőtekké cseperedtünk. Gondolná ezt bárki. Viszont én úgy dobtam el a bőröndjeimet ahogy voltak, és teljes erőmből rohanni kezdtem rég nem látott barátnőm felé, miközben ő csak mosolygott. Azt hitte meg fogok állni. Hát rosszul hitte. Mint egy meteorit, úgy csapódtam neki, ezzel a mögötte állő szüleit is hátrálásra kényszerítve. A nagy erőhatástól, úgy dőltünk hátra mint a dominó, és még az volt a szerencsénk, hogy az Mr.Campbelle elég erős, és gyors volt ahhoz, hogy megfogjon minket. Én kábé fél percig próbáltam Roseból még a lelket is kiszorítani, majd nagy nehezen sikerült lelöknie magáról.
- Fleur, kislányom. Jól érzed magad?- Nézett rám kétkedve, egy kedves mosoly keretében Rose anyukája, majd óvatosan megöleltük egymást.
- Persze anyu. Csak megállt agyilag az öt évesek szintjén.- Válaszolt helyettem barátnőm, mire mind elnevettük magunkat. Az apukájával is üdvözöltük egymást két puszival, majd még egy gyors bocsánat kérés után, Jas is megérkezett. Mosolyogva néztem, ahogy mindenki üdvözöl mindenkit, majd Mr. Campbelle megfogta a bőröndjeink felét, majd elindultunk az állomásról. Szerencsére nem laktak olyan messze, és negyed óra alatt már ott is voltunk náluk.
- A többiek mikor érkeznek?- Kérdeztem meg Jasmineékat az isteni vacsora közben amit Mrs.Campbelle készített nekünk.
- Ashley hétkor, Grace pedig tíz körül.- Mondta Jasmine fölnézve a tányérjáról.
- Alig várom, hogy csajos napokat csináljunk, úgy mint régen.- Lelkesedett Rose, és az asztal fölött megfogta a kezünket, amit a szülők csak egy félmosollyal néztek. Ebbe belegondolva én is fölvillanyozódtam, majd bekebeleztem a maradék kajámat.
Még úgy egy órát maradhattunk ott, majd sajnos mennünk kellett a hotelba. Elköszöntünk, majd fogtunk egy taxit és hazakecmeregtünk. Fürdés után bágyadtan ültem le a laptopom elé, hogy felnézzek twitterre. Kiírtam a jelenlegi álláspontomat az USA-ról, és hogy milyen jó volt találkozni Rosezal, majd nem sokra rá, érkezett is az értesítés, hogy üzentek nekem twitteren, privátba. Lou, a fiúk fodrásza írt rám. Amint elolvastam még izgatottabb lettem, majd kikiabáltam Jaminenek, hogy jöjjön ide...

Na Ciao! Bocsánat, hogy sokáig nem voltam meg minden, viszont most újult erőkkel érkeztem meg hozzátok, újjult ötletekkel. Remélem tetszett a rész és adtok magatokról valamilyen élet-jelet :)
Rozamunda