Fejezetek

Bevezetö :)

1. fejezet: Megijedtem :D
2. fejezet. A "bosszú" elökészületei :D
3. fejezet: A bosszúállás (mu ha ha ha ha) :DD
4. fejezet: Beletörödni? Szó se lehet róla! :D

2. elsö fejezet :D

  Na akkor itt lehet elolvasni az eddigi fejezeteket. :)



1. fejezet: Megijedtem :D


Reggel álmosan keltem föl. Hát persze hiszen éjfélig néztem a tv-t. Még szerencse, hogy vasárnap van, és nem kell menni, dolgozni. Emmeli-vel csak 2-re beszéltük meg a találkozót így még van 1,5 órám mindenre. Először csináltam magamnak egy teát, mert addig bele se mertem nézni a tükörbe majd felmentem a szobámba és felöltöztem. Ezek után elmentem a fürdőbe, megmostam az arcom, fogat mostam, kicsit kisminkeltem magam, megfésülködtem, felvettem két fülbevalót majd késznek nyilvánítottam magam.
Időben elindultam és pont 2-re értem a kávézó elé. Emmeli már ott volt és egy öleléssel üdvözöltük egymást.
Bementünk a kávézóba és én kértem egy tejeskávét meg egy jól kinéző sütit a barátnőm meg egy lattet és szintén valami finomságot.
Beszélgettünk egy ideje mikor megszólalt Emi telefonja.
-Halló. –Szólt bele a telefonba.
-Igen, itt ül mellettem.
-Oké akkor szólok neki is. Szia!-majd letette.
-Na, ki volt az?-Kérdeztem.
-Josh hívott, hogy mennünk kell, mert a srácoknak ma van egy fotózása és kellenénk.
-Rendben, és hova kell menni és mikorra?- kérdeztem.
-4-re a stúdióba úgy, hogy van még kb. fél óránk indulásig.-mondta.
- Ok. Akkor fogyasszuk el, ami még maradt és szerintem indulhatunk.- ajánlottam.
-Egyetértek. – mondta, majd megettük a kaját, megittuk a maradék kávét és már indultunk is. Már 4 előtt 10 perccel a stúdió előtt voltunk és mentünk is be. Felmentünk a megszokott helyre és észre is vettük Josh-ékat.
-Sziasztok!-köszöntünk nekik.
-Hello.-köszöntek
-Na, szóval arról lenne szó, hogy fél 5-kor el kéne indulnunk egy fotózásra és ti is velünk jöttök.-mondta Josh.
Rendben, akkor addig összeszedjük a cuccokat.-mondtam.
-10 perc és jövünk.-Mondta Emmilie.
Ok. Akkor, ha kész vagytok gyertek le a portához.- Mondta Zayn és mi elindultunk a cuccokért.
-Szerinted, milyen lesz a fotózás?-kérdezte a barátnőm.
-Nem tudom. Mondjuk olyan, mint a többi.-Viccelödtem vele.
-Lehet benne valami.-Mondta Emi és elkezdtünk kicsit nevetni.
Elkészültünk és mentünk le a portához ahol már a szokásos csapat várt minket.
-Itt vagyunk.-Mondta Emmelie.
-Rendben akkor szerintem indulhatunk is. Majd útközbe megbeszéljük a részleteket.-Mondta Josh és már el is indultunk.
Az út szokásosan telt. Beindítottuk a rádiót és a fiúk minden számot, amit tudtak énekeltek mint valami 5-éves kisgyerek de legalább mi jót röhögtünk.
Egy kis idő után oda is értünk mi kipakoltuk a dolgokat addig a fiúk nem tudom hova tűntek. Elindultunk megkeresni őket majd hirtelen az egyik ajtó mögül kiugrottak mi meg majdnem szívbajt kaptunk.
-Búúú!!!!!- Mondták egyszerre.
-Anyám, ne ijesztgessetek. Majd kiugrott a szívem a helyéröl.-Mondtam nekik mire csak röhögtek.
-Láttátok volna az arcotokat, még most is fehér!!-Nevetett Harry.
-Na ha ennyire vicces volt, akkor szerintem el is kezdhetnénk.-Mondta a barátnőm és rajta is látszott, hogy kellőképpen megijedt nem csak én.
-De ugye nem haragszotok ránk?-Kérdezte Louis kiskutya szemekkel.
-Nem, de ezt még visszakapjátok. Ugye Em?-mondtam.
-Még szép! És jobb lesz, ha előre felkészültök.-Mondta a barátnőm sejtelmesen.
-Oké. Én már kezdek félni.-Mondta Niall.
-Jól teszed.- Mondtam és elindultunk a fotósteremhez.

A fotózás nagyon jól ment és mi is jó munkát végeztünk. Még a fiukat fotózták mi megbeszéltük a tervet és a végrehajtásának időpontját.
A srácok haza vittek majd elköszöntünk tőlük és mentünk haza.


Hát bocsi. Elég rossz rész lett, de majd próbálok javítani. Azért remélem tetszett, és ha kérhetlek titeket pipáljatok és kommenteljetek. Mivel ez az első ilyen jellegű blogom várom a kritikákat és javaslatokat. Köszi, hogy olvassátok a blogot. J
Üdvözlettel: Rozamunda



           
2. fejezet. A "bosszú" elökészületei :D
Az ébresztöm csöngésére keltem. Nagy nehezen de végül megtaláltam a telefonomat és kinyomtam az ébresztöórát. Tegnap sikerült idöben lefeküdnöm úgyhogy ma egész friss vagyok. Bementem a fürdöbe, fogat mostam és megcsináltam a napi teendöimet majd mikor végeztem felöltöztem bepakoltam a táskámba és már mentem is.
Ezt vettem fel:

Reggel a megszokott kávézónál a stúdió elött találkoztam Emilli-vel majd együtt mentünk be dolgozni. Még átbeszéltük a terv részleteit majd ö bement a sminkes szobába elökésziteni a cuccait én meg az öltözöben válogattam a ruhákat. Pont fél óra múlva kész is lettünk és a fiúk is megérkeztek. Ma lesz egy koncertjük délután igy még volt idö. Felajánlották, hogy amig nem kell indulni menjünk fel hozzájuk. Igy el is indultunk.
...

A házukhoz értünk. Már voltunk itt néhányszor de még most is meglepödünk rajta, hogy milyen nagy is valójában. Illedelmesen beinvitáltak majd mindnyájan beültünk a nappaliba. Én az egyik fotelben foglaltam helyet mig Emi a másikban, a fiúk meg a kanapén. Beszélgettünk egy ideig a mai koncertröl mikor megszólalt Harry.
- Mit terveztetek ellenünk?
- Mit terveztünk? Mi nem terveztünk ellenetek semmit.- Adtam az értetlent.
- De. Tudjátok amiért tegnap megijesztettünk benneteket.- Magyarázta Zayn.
-Jaj, hát mi semmit! Csak a pillanat hevében mondtuk.- Sanditottam kicsit a barátnömre.
-Igen. Hát tudjátok, hogy ellenetek sosem szövetkeznénk.- Mondta a barátnöm is az "ál mesét".
-Azért én ebbe nem lennék olyan biztos.- Kételkedett Louis.
-Hát nem hisztek nekünk? Mi azt hittük megbiztok bennünk. -Emilli-vel olyan szemeket meresztettünk a srácokra mint két kisgyerek akik meg akarják gyözni a szüleiket valamiröl.
-Jól van. Elhisszük, csak ne nézzetek már igy!- Mondta Liam a szemét eltakarva(?).
-Tudtuk, hogy szerettek!!!- Kiabáltunk a barátnömmel és a fiúk nyakába ugrottunk.
-Oké, oké. Elhisszük, hogy örültök de azért nem kéne megfojtani. -Kapálózott Niall.
-Hupsz bocsi.- Kért bocsánatot Emi és leszálltunk a bandáról.
 Visszaültünk a helyünkre és belekezdtünk a tervünk megvalósitásába.
-Figyeljetek, szeretnénk kérdezni valamit.-Fordultam a többiek felé.
-Mondjátok nyugodtan.- Mondták a fiúk.
Emmeli-re néztem, hogy fojtassa amibe belekezdtem.
-Na szóval arról lenne szó, hogy este elméletileg nagyon nagy vihar lesz és Luna meg én nagyon félünk a villámoktól, úgyhogy arra gondoltunk nem aludhatnánk-e itt nálatok?-Nagyon meggyözöen mondta és büszke voltam rá, viszont nem tudom a srácok be veszik-e a mesénket.
-Szerintem jöhettek.- Mondta, Hazza egy vállrántással. 
-Nekem se gond.- Nézett Zayn Harry-re.
-Én benne vagyok, csak hozzatok kaját.- Vigyorgott Niall mire röhögni kezdtünk.
-Engem se zavarnátok.-Mondta Liam mikor abbahagytuk a nevetést.
-Jó buli lesz! Jöhettek.-Egyezett bele Louis is.
Ezt nem hiszem el! Ilyen könnyen bedölni! :DD Alig birtam ki, hogy nehogy elröhögjem magam. Vagy csak simán azért mert férfiak? Na jó inkább hagyom.
-Kösziiiiiiiiii!!!- Visitottuk egyszerre és megöleltük a fiúkat.
-Nincs mit. De ne nekünk keljen fogkefét adni.-Nevetett Lou.
-Persze, és köszi még egyszer!
Ránéztem az órára és láttam, hogy el kéne indulni a koncertre.
-Szerintem menjünk mert már idö van.-Mutattam az órára.
-Akkor menjünk.- álltak fel a srácok és el is elindultunk.
...

Na hát mára ennyi lett volna. Remélem tetszett. A szerelmi szálak majd nemsokára megjelennek a történetben de gondoltam még igy az elsö részekben még ne "szaladjunk elöre".
Azért remélem igy is tetszett és komizzatok, hogy milyen lett és pipáljatok.
Köszi, hogy olvastok és nemsokára új rész!
Üdv:
-Rozamunda








3. fejezet: A bosszúállás (mu ha ha ha ha) :DD
Sziasztok!!! Nemrég voltam osztálykiránduláson és volt idöm gondolkodni a részen ezért hozom ma.( A Balcsi mellett voltunk jupiiiiii XD) De nem húzom tovább. Jó olvasást. :)
Miután megérkeztünk a fiúk szinte azonnal mentek is a szinpadra. Beálltunk a oldalra a lépcsökhöz és onnan hallgattuk elöször a lánysikitozást, majd a dalokat. Énekeltek pár dalt mi meg Emivel úgy gondoltuk, hogy hazamegyünk bepakolni néhány cuccot holnapra meg estére. Igy a Live While We're Young- nál leléptünk.Gyorsan haza taxiztunk és még a koncert vége elött visszaértünk. A srácok nagyon jók voltak. A közönség is tombolt egész idö alatt (legalább is amit én láttam :D). Elénekeltek még pár számot és lejöttek a szinpadról. Oda jöttek hozzánk mi megdicsértük öket és indultunk haza. Mikor haza értünk kiszálltunk a kocsiból csakhogy én ültem legbelül ezért én szálltam ki utolsónak. Niall elöttem szállt le és nyújtotta a kezét, hogy segit amit el is fogadtam. Csak az volt a baj, hogy amilyen kétballábas vagyok képes voltam megbotlani a kocsinak az aljában és igy pont a fiúra estem.
-Jujj bocsi, Niall! Nem akartam! Megtanulhatnék a lábam elé nézni. -Szerintem látszott rajtam, hogy teljesen összezavarodtam.
-Semmi baj.-Mondta egyszerűen és a szemembe nézett. Egy pillanatig elvesztem csodás tekintetében. Hogy lehet valakinek ennyire gyönyörű szeme? Teljesen elvarázsolt..... Gondolkozásomból egy hangos nevetés zökkentett ki.
-Segitsek fölkelni vagy maradtok inkább kettesben idekinn?- Kérdezte Lou röhögve.
-Lehet, hogy fel kéne kelned rólam.-Mosolygott rám Niall.
-De miért? Olyan kényelmes vagy.- Próbáltam leplezni, hogy zavarban vagyok ugyanis, egy világsztáron fekszem a barátnöm és még 4 világsztár szeme láttára.
Felálltunk majd bementünk a házba. Leültünk ismét a nappaliba tévét nézni majd egyszer csak Niall felkelt és távozott. Emmilie-vel a többiekre néztünk akik csak annyit mondtak, hogy várjunk egy kicsit és meglátjuk.
Kb. fél perc múlva jött is vissza Niall tömérdek mennyiségű kajával.
-Hát ezt meg honnan szerezted?- A barátnöm leesett állal nézett Niall-re.
- Hát a hűtöböl! Honnan máshonnan?- Felelt a szöszi.
- Nem is tudtam, hogy ekkora hűtötök van.- Nevettem fel.
-Niall miatt muszáj volt.- Mondta Liam szintén nevetve.
-És ezt mind te fogod megenni?- A barátnöm még mindig meg volt lepödve.
- Hát ki más? A vacsora a nap legfontosabb étkezése. Na meg a reggeli és az ebéd....... Ó és a napközbeni nasikat se felejtsük el. Azok arra vannak ha véletlen megéheznék.-Sorolta Nialler miközben ö is beült a tévé elé.
Mi persze rögtön elnevettük magunkat. Beszélgettünk még egy ideig majd a fiúkkal eldöntöttük, hogy filmet fogunk nézni. Ki is választottuk és Zayn is betette a cd-t a lejátszóba. A film elején a srácok levették a pólóikat.
- Most meg mit csináltok?- Kérdeztük Emivel.
- Anyukám mindig azt mondta, hogy pólóban aludni nem egészséges.- Válaszolt Harry és vadul mosolygott.
-Igen nekem is! Meg azt is, hogy ha estére nem veszem le felfal.- Röhögött Loui és a többiek meg csak bólogattak serényen.
-Miért? Titeket zavar ez?- Mutatott végig Zayn kidolgozott felsötestén.
- Minket nem. Csak kérdeztük.-Feleltem majd a barátnömre néztem. Ö még mindig Zaynt nézte.Teljesen lefoglalta a bámulás. Zayn csak vigyorgott majd leült Emi másik oldalára.
-Nem zavar ha ide ülök?- Kérdezte a barátnömtöl egy pimasz vigyorral az arcán.
-Dehogy! Elvégre ez a ti házatok.- Látszott, hogy tisztára zavarban van.
-Akkor oké.- ....Majd mindenki helyet foglalt és elkezdtük nézni a filmet.
Szerencsénk volt, hogy koncertjük volt a fiúknak mert a film felénél kezdtek kidölni.
Még be se fejezödött már ott szuszogtak mellettünk. Még jó, hogy mi sokáig birjuk.
Kikapcsoltuk a tévét majd kezdödhetett is a hadművelet. Elrohantunk a csomagjainkhoz és kivettük a szemceruzákat, tusokat meg pár alkoholos filcet és visszasiettünk az álomszuszékokhoz.


 








- Olyan békésen aludnak. Mint a kis angyalok.-Néztem végig a társaságon miközben suttogtam a barátnömnek.
- Nem is sejtenek semmit.Olyan aranyosak.-Suttogta vissza Emi "elfogultan". Majd egymásra néztünk.
-Csináljuk!!- Mondtuk egyszerre majd megindultunk.
Megálltunk a fiúk elött.
-Enyém Harry és Niall. Tied Zayn és Louis, Liam-et meg közösen csináljuk.-Mondtam gonosz vigyorral az arcomon.
-Benne vagyok!- Lepacsiztunk (de csak halkan) és elkezdtük kiélni a fantáziánkat. Az arcukat csak szemcerkával meg tussal a hasukat meg filccel pingáltuk. Bajusztól a karácsonyfáig mindennel telerajzoltuk és irkáltuk öket. Mikor Liam-mel is végeztünk büszkén mentünk el lefürödni majd bementünk a szobába amit Lou mutatott és elaludtunk.
...
Reggel, Zayn szemszöge.
Álmosan keltem. Nem volt eröm teljesen kinyitni a szemem ezért hunyorogva és félkómásan indultam a fürdöbe. Bementem majd megnéztem magam a tükörbe. De amint megláttam, hogy nézek ki elorditottam magam.
-EZ MEG MI A FRÁSZ!!!!!!!!!????- Kirohantam a többiekhez akik álmosan keltek föl a kiabálásomra.
Amint megláttak kitört belölük a röhögés.
-Vicces? Nézzétek meg magatokat.
- Anyám! Ez meg, hogy történt??!!- Mondta Harry.
- Azt nem tudom de jól áll neked a bajusz!- Röhögött Louis.
-Te mondod Mr Saxobeat? - Nevetett Harry is, Lou hasára mutatva. (zene :D)
Végignéztem a többieken és magamon is és én is elkezdtem nevetni. Majd meghallottuk magunk mögül két hangot. Ott állt Luna és Emmilie a hasukat fogva.
-Ezt ti csináltátok?- Vonta kérdöre Liam a lányokat. 
-Persze, hogy mi. Ezt kaptátok azért mert megijesztettetek.-Válaszolták.
-De nem azt mondtátok, hogy nincs harag?-Értetlenkedett Harold.
-Igy igaz. Most már nincs is!- Nevettek még mindig.
-Na mi mentünk.-Mondták és a lányok már fel is mentek az emeletre.
-Hát ez kész! Miket meg nem csinálnak.-"Ámult" el Lou.
-Szerintem menjünk és próbáljuk meg ezt lemosni valahogy.- Ötletelt Liam mire mind megindultunk a fürdöbe. 
...
-Halljátok ezek mit kentek ránk alig akar lejönni!?-Kérdezte Harry az arcát dörzsölve.
-A hasaddal ne is próbálkozz, alkoholos filc. Nem tudjuk leszedni.-Mondta Niall.
-Srácok ez már vért kiván!- Csattant fel Louis.
-Bosszút fogunk állni a bosszúálláson!-Határoztam el és kicsit nevettünk.
Még egy ideig súrolgattuk magunkat majd mikor valamennyire lejött az arcunkról a festék elindultunk öltözni.
Készen mentünk le a konyhába ahol már a lányok ültek és készitették elö a reggelit.
-Na, hogy aludtatok?-Kérdezte Luna vigyorogva.
-Köszi jól. És ti?- Válaszoltuk.
-Nekünk kifejezetten jól telt az esténk.-Mosolyogtak még mindig. 
-Annak örülünk.- Majd mi is leültünk reggelizni. Miután befejeztük az evést elkezdtünk készülödni a mai napra. Lesz egy fotózás meg egy autogram osztás. Utána lesz idönk megbeszélni a tervet a csajok ellen. :D

 

Na sziasztok! Remélem tetszett ez a rész is és nem okoztam csalódást. :)  Nemsokára kövi rész addig is pipáljatok és komizzatok, hogy hogy tetszett. Köszi, hogy olvassátok a blogom! 
Üdvözlettel:
                    -Rozamunda




           

4. fejezet: Beletörödni? Szó se lehet róla! :D




Sziasztok! Bocsi, hogy ennyit csúsztam de kellett a segítség egy résznél és addig nem tudtam irni. Viszont most itt van és remélem tetszeni fog! :) Nem is húzom az idöt, olvassátok!




*Emmelie szemszöge*
 Befejeztük a reggelit és én és Luna is mentünk, hogy összepakoljuk a cuccokat. Leérve az emeletről a fiúk buzgó suttogásával találtam szembe magam. Amint megláttak hirtelen abbahagyták és elindultak más más irányokba. Mivel tudom, hogy Zayn a "leg egósabb" az összes fiú közül és órákat tud tölteni a tükör előtt arról nem is beszélve, hogy utálja ha nem úgy néz ki mint egy "félisten" elindultam hozzá a konyhába. Beérve láttam, hogy ö egyedül van és fütyörészve vagdossa a nagy semmit a levegőben úgy téve mintha legalább fél órája ezt csinálta volna. Gondoltam úgysem zavarom meg semmiben így hát belekezdtem.
- Szia! Zavarlak?
- Szia! Nem dehogy is, gyere csak!- Mosolygott.
- Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nagyon haragszotok ránk?- Kérdeztem kiskutya szemeket meresztve. Bár annyira nem izgatott hisz megérdemelték. :D (és nem mellesleg vicces volt.)
- Hát lehet rátok haragudni?-Mondta de kicsit furcsa volt a hangszíne de nem törődtem vele.
- Kösziiiiiiiiiii!!!!- Nyitottam ölelésre a karjaimat.
- Na gyere te.-Tárta szét ö is a kezeit és megölelt.- Annyira finom volt az illata. A nyakába fúrtam az arcom így tökéletesen lehetett érezni a belőle áradó férfi parfümöt ami rettentően illett hozzá. Miután elváltunk kedvesen rámosolyogtam és felmentem Lunához, hogy megnézzem hol tart.

*Zayn szemszöge*

-Nagyon kedves lány. Gondoltam magamban. Ki sem néztem belőle és Lunából sem, hogy ilyen tervet tudtak kieszelni. Olyan kis ártatlanok és aranyosak. Erre ez a bosszú vagy mi. Meg kell hagyni csavaros az észjárásuk az fix. Visszatérve. Nem, nem haragszunk amiért ezt tették. (Bár még mindig ott virít a hasamon Pinkie Pie képe ahogy átugrik egy szivárványon.) Viszont megtorlásra számíthatnak. Épp nagyban beszélgettünk mikor lejött Emi az emeletről. Hát persze, hogy a bosszút tervezgettük. Én gyorsan a konyhába mentem és úgy csináltam mintha kenyeret vágnék..... Vagy akármit. Ez már részletkérdés. Szóval. Nem sokkal utána bejött Emmelie is a konyhába és megkérdezte, hogy haragszunk-e rájuk. Persze nem de mivel bosszút forralunk kicsit furcsa volt a válaszom. De szerencsére nem vette észre. Megöleltük egymást. Annyira elbűvölő volt és ahogy az arcát a nyakamba tette nagyon jól esett, kicsit ki is rázott a hideg. Majd miután elment visszamentem a többiekhez. Alig vártam, hogy vége legyen a "munkának" és végre megkapják a "büntetést" a lányok.

*Luna szemszöge*

Miután a fotózásnak és az autogram osztásnak is vége volt Emmelie-vel gyorsan elmentünk kávét venni. Bejött velem az öltözőbe, hogy segítsen pakolgatni a ruhákat és beszélgessünk. Mikor bementünk olyan látvány fogadott ami miatt sírni tudtam volna.Az összes fiú össze vissza öltözve minden ruhában, nőiben-férfiben egyaránt, nyakig maszatosan. A ruhák a földön össze vissza hol rúzs, hol szájfény és még ki tudja milyen dekorációval. Ugráltak és röhögtek mint ha a gyogyóból jöttek volna ki és mindegyik kezében valamilyen smink eszköz volt. Tátott szájjal végig néztem a társaságon. Mást abban a pillanatban nem is tudtam volna tenni. Louis-on rózsaszín női magassarkú hozzá egy Calvin Klein barna élére vasalt nadrág kék csíkos ing rajta egy zöld virágos női kendő és épp az egyik méregdrága karika fülbevalót rakta rá a fülére. Harry-n fordítva (!!!!!!) volt egy fekete teljes bőr Louis Vuitton cipő. Egy fekete csőnadrággal amin piros rúzsos szájfoltok (!!!!!!!) voltak. Ezt megkoronázta egy rá szűk női rózsaszín póló és egy virágos szalmakalap. A többiekről már inkább nem is beszélek. Úgy néztek ki mint a vásári majmok. Nem csak a ruháim lettek "ki sminkelve". Az egész fejük össze volt kenve mindennel. Azt se tudtam merre állok arccal.
Emi kapcsolt a leggyorsabban és elkezdett üvöltözni.
- Mit műveltetek?! Liam!!! Mond, hogy az nem a Naked palettám!
- Niall!!! Tedd le a Max Factor vízálló zseléstus-omat! Tudod te mennyibe került?!
- Zayn az meg mi a szemeden?!- Kérdezte a haját tépve.
- Hát ez.-Mutatott fel egy rózsaszín szájfényt.
- Az nem a szemre való!!! Az a Manhattan szájfényem!!!!
- Én mondtam tesó, hogy azt nem oda kell tenni.-Mondta Harry mintha most diplomázott volna le a szájfényekből.
- Ha már ennyire tudod miért bőrszínű a  szád,megkérdezhetném!?-Üvöltött Emmelie.
- Mert berúzsoztam! Elég halvány színe van meg kell, hogy mondjam. Ki használ ilyet?-Mutatta oda Emi-nek az "eszközt".
- Az nem rúzs te tökfej!!! Az egy Avon korrektor!!! Felfogod mennyit kerestem, míg végre megtaláltam?!
- Louis!! Mit keres nálad az Bobbi Brown pirositóm?! És az Essence-es night club glamour to go palettám?! 
- Niall mit csinálsz a Kiko primer-emmel?! Eljutott a tudatodig mennyit fizettem érte?!
- Zayn! Hogy lett fekete a szád?!
- Ezt használtam.- Mutatott föl egy tust.
- Az nem szájra kell kenni!! Az az Astor filces tusom!!
- Mivel festetted ki a szempilládat?!. Kérdezte Niall-hez közelítve?
- Nem én voltam. Hanem Liam! Ugye milyen jól megcsinálta?- Rebegtette a szempilláit.
- Nem azt kérdeztem ki csinálta, hanem, hogy mivel!- Idegeskedett.
- Ezzel.- Adta oda Liam a spirált.
- Ezt nem hiszem el! Teljesen kihasználtátok a M.A.C  2 az 1-ben szempillaspirálom! Tudjátok milyen drága volt?! És az összes Garnier krémem!!!!- Tört ki újra a barátnőm amit nem is csodálok. Amúgy az a kis "tortúra" hamar lezajlott és közben a srácok egyfolytában röhögtek. De itt még korántsem volt vége. Most én következtem.
- Mit csináltatok a ruháimmal?! 
-  Harry, miért vetted fel fordítva azt a méregdrága cipőt?! És mit keresnek a nadrágon rúzsnyomok?! Tudod mit nem is akarom tudni!
- Liam, minek kötötted a fejedre azt a Tommy Hilfiger inget?! És Niall, tudod te mennyibe került az a Calvin Klein karóra?!- Törtem ki immár én is.
-  Megöltétek a kicsikéimet!!- Szakadt ki Emi-ből.
- Azt mondtad nem haragszotok.- Nézett Zayn-re.
- Mi nem is. Viszont visszakaptátok.-Válaszolt Lou.-Mi csak néztünk magunk elé elérzékenyülve.
- Na, ne csináljátok már! Segítünk rendet tenni.- Mondta Niall egy szédítő mosoly kíséretében.
- Már ha tudunk.- Nevetett Liam.
-Még mindig nem hiszem el! Még egy ilyen és felmondok.- Fortyogtam és ránéztem a  barátnőmre aki teljesen egyetértett velem.
...

Nagy nehezen összepakoltunk és mivel minden ruha egyedi és kényes nekem kell kimosni az összeset. Már amit meg lehet menteni. Bár Emmelie-nek se jobb. Volt amit el is törtek a fiúk és volt amit teljesen kihasználtak. Nagy részét persze az én ruháimon. Úgy, hogy azt tervezzük, holnap el is megyünk egy beszerző körútra.  Az biztos. Sosem értettem a fiúkat és nem is fogom.
Na hát mára ennyi lenne. Remélem tetszett. Mivel most nagyon benne vagyok szerintem holnap vagy talán még ma megirom a kövi részt. Remélem tetszett és ha igen vagy ha nem várom a további kommenteket és pipákat. Nem sokára kövi rész! :)
Üdvözlettel:
                        *Rozamunda*








           

5. fejezet A "megtorlás" utáni nap




Sziasztok! Bocsi, hogy késtem de a nagyiméknál voltam és ott nincs net. És bocsánat a rész rövidségéért de most ennyi tellett tölem. Ha van valami ötletetek, hogy hogyan folytatódjon vagy bármi irjátok meg chat-ben vagy hozzászólásban. Itt is van a következö rész, remélem tetszik. :)
A fiúk segítettek összepakolni a dolgokat, bár így is rengeteg időbe telt mire elkészültünk. Haza vittek minket és nekem már semmire se volt erőm ezért elmentem fürödni majd a ruhákat a nappali közepén hagyva mentem lefeküdni és pár perc alatt el is nyomott az álom. Reggel 9-kor keltem, mert Emivel 10-re beszéltük meg a találkozót a Starbucks előtt. Még egy kicsit lustálkodtam az ágyban majd felkeltem. Meg mostam a fogam és végeztem a reggeli teendőimmel majd felöltöztem.
Ez a ruha volt rajtam:


Amint mindennel elkészültem felvettem a táskámat és indultam is.

Emmelie szemszöge:
Mikor reggel felkeltem és láttam a szobámban, egy zacskóban a tönkretett sminkcuccaimat rájöttem, hogy nem csak álmodtam a tegnapot. Abban a pillanatban egy kanál vízbe meg tudtam volna fojtani a fiúkat. (Persze nem komolyan). Ránéztem az órámra majd eszembe jutott, hogy ma találkozok Lunával. Mivel megbeszéltük, hogy vásárlás után segítünk egymásnak nem foglalkoztam a sminkekkel, hanem gyorsan mentem készülődni. Felöltöztem. Egy fehér pólót és shortot vettem föl kék kockás inggel és egy táskával:
. Busszal mentem, de vagy fél órát ültem a megállóba, mert a busz defektet kapott és későn küldték a helyettesítő járatot. Mikor már a fél úton voltam Luna felhívott.
-         Hol vagy, már? Fél órája itt várok. –Hangja kicsit türelmetlen volt.
-         Bocsi, de a buszom defektet kapott és későn küldték ki a másikat. Mindjárt ott vagyok.
-         Oké. Akkor megvárlak. De már nagyon éhes vagyok.
-         Rendben. Már tényleg csak pár perc. Szia!
-         Szia!- Köszönt el ö is majd leraktuk.
Szerencsére ennek a busznak a kereke épségben maradt, úgyhogy oda tudtam érni „időben”. Köszöntünk, megöleltük egymást majd mentünk is be a kávézóba.
Vettünk egy-egy italt és sütit majd evés közben megbeszéltük a tervet, hogy hova fogunk bemenni. Miután befejeztük elindultunk a közelben lévő pláza felé és mivel eldöntöttük, hogy először Luna készleteit töltjük fel, a ruhás boltokhoz mentünk. Jó sok pénzt hagytunk ott, de nagyon jó ruhákat vettünk. Majd elindultunk a sminkes részekhez is. Jókat nevettünk egymás társaságába. A nap végén fáradtan mentünk át hozzám.
-         Figyu, ezt nem kéne kidobni?- Monda Luna miközben odamutatta ez egyik eltört szempillaspirálom.
-         De. Ki kéne. Komolyan egyszer még kinyírom őket ezért.
-         Majd segítesz kimosni azokat a ruhákat, amik még menthetőek? –Kérdezte.
-         Persze. Ha egyáltalán végzünk itt. - Mondtam.
Mikor végeztünk elmentünk Lu-hoz. Ott sem volt rózsásabb a helyzet, mint nálam az biztos. Még szerencse, hogy előbb vettünk ruhákat, mert nála is rengeteg dolgot kellett kidobni. Elterveztük, hogy ma nálam alszik ezért miután végeztünk összepakolt néhány cuccot és újra felém vettük az irányt. Még nem volt olyan késő ezért megnéztünk egy sorozatot és mentünk lefürödni. Először Luna ment és én addig előkészítettem a helyét a szobámban. Letettem a szivacsot majd elrendeztem rajta a lepedőt, párnát és a takarót. Mire kész lettem pont végzett így én szabadultam be a fürdőbe. Megittunk még egy esti teát majd már mentünk is aludni.
Köszi, hogy megnéztétek és ha tetszett pipáljatok és komizzatok. Szombat/Vasárnap pedig kövi rész :D





 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése