2014. augusztus 24., vasárnap

Az utolsó-utolsó

Na Ciao! Ez az utolsó bejegyzésem itt, és remélem tetszeni fog ;)  A dőlt betűs a legelső, a vastag pedig a legutolsó rész néhány sorát mutatja. Próbáltam egy kicsit "egy fejezetté" csiszolni ezt az egészet, és azért nem az egész rész van benne, néhány sort (ha jól emlékszem) mindegyikből kihagytam. Azért a részek eloszlásán is látszik, hogy melyik van az igényesebb, hosszabb részből, és melyik az első "próbálkozásomból". Még annyit, hogy a blog írása közben történtek névváltoztatások, so azért van néhol más név említve, mint alapból. Nem is játratom a kezem tovább, hajrá! :D

Reggel 6:30-kor keltem. Ma kell érettségiznem matekból. Nagyon izgatott és feszült voltam mivel már a többi tantárgyból már megírtam viszont a matek sose volt a kedvencem. Rengeteget tanultam, még ha a sulimban nem is ez a fő tantárgy. Szerintem sikerülni fog, mert tényleg mindent megtettem, de azért ott bujkál a lehetőség, hogy esetleg elrontom, vagy a helyszínen minden kimegy a fejemből.
Lassan haladok, nem sietek sehová. Az albérletem innen három utcányira van, és a metró utat már megtettem. Sikeresen felvettek arra az egyetemre, ahova szerettem volna menni és álmomban sem képzeltem, hogy sikerülni fog, bár mindenki mondta nekem, hogy úgy is felvesznek. Viszont most, hogy már pár hete oda járok, én is elhiszem. A táskám pántja a jobb vállamon nyugszik, és úgy húz lefelé, miközben kezemmel is markolom. Az aszfaltot nézem, ahogy szinte elsuhan a lábam alatt, miközben megyek. A gondolataim természetesen a One Direction nevezetű bandára terelődnek, mint általában. Nekik még mindig tart a turné, én meg lassan kezdek beletörődni, hogy sohasem leszek Mrs. Horan. Pedig még mennyire új, intenzív érzés volt mikor egymásra találtunk. De ugyanez Jasmineről is elmondható, mivel őfelsége is naponta hívogat, és órákat beszélünk a neten. Ő nem abba az iskolába jelentkezett ahova én, így személyesen nem mindig tudunk találkozni. Persze minden telefonbeszélgetésnél szóba kerülnek a fiúk, és hogy vajon mi lehet velük. Nem megy minden úgy, mint ahogy azt mindenki gondolta volna. Ők elfoglaltak, és mi is. Hozzá kell szoknunk az új környezethez, emberekhez, tanulni kell és még sorolhatnám. Egyszóval senkinek sincs ideje a másikra. Én meg nem is nagyon szeretem zavarni Niallt, mivel ki tudja, milyen rosszkor keresném. Még az első hetekben rendszeresen beszéltünk, de ez az idő múlásával egyre inkább abbamaradt. Előbb hetente, majd háromhetente, végül eljutottunk oda, hogy immár három hónapja nem beszéltünk, és mindent összevetve majdnem fél éve alig tudunk egymásról.
 Az óra 7:20-at mutatott. Pont időre érek be a suliba, persze tömegközlekedéssel. Mikor kiértem az utcára siettem a metróhoz és el is értem. Kb. fél órát szoktam utazni, mert elég messze lakok, de már megszoktam. Leszálltam a metróról és onnan még jöhetett a pár perc séta a suliig. Mikor beértem lepakoltam a cuccaim és megláttam Emit a folyosón. Rögtön oda mentem hozzá. Köszöntünk majd gyorsan lecsekkoltuk egymás tudását és sok sikert kívánva egymásnak elindultunk a terembe. Bementem és leültem a helyemre. Utánunk még érkezett pár diák majd a tanár elmondta a vizsgaszabályzatot és adott néhány tanácsot és el is kezdődött a vizsga.
Kezdem kicsit kiheverni mindazt, ami ezzel a nyomással, meg mindennel jár, így most nem az lesz, hogy hazamegyek és a szobámban fogok pityeregni. Az is csak egyszer történt, de csak azért mert épp gyenge pillanatom volt, és másnap megjött. De persze ezt szerintem inkább csak magamnak mesélem be, hogy nyugodtan tudjam lehajtani este a fejemet. Eszembe jutott az a nap, mikor Niall és Harry egymás mellett, velem és Jaszel szemben szerelmet vallottak. Olyan aranyosak voltak mindketten, én pedig egy kis nyolc éves kislánynak éreztem magam, aki szülinapjára megkapta a hőn' áhított barbi babát. Rögtön a szőke nyakába ugrottam, majd mikor a Londonba tartó repülő előtt álltunk, hogy végre hazamenjünk, megkaptam eddigi legédesebb csókját. Azóta már történtek *khm* dolgok *khm* (már ha értitrk mire gondolok). Az volt eddigi életem legszebb éjszakája, és mint később kiderült Jasmineé is. Ezen később csak jót nevettünk, mivel a két jómadár mindent egyszerre tervezett be. És még AZT is. 
-         Huhh…….. Nem tudom mennyit lehettünk a teremben, de nekem már szabályosan zsibbad a fenekem és úgy érzem az agyam teljesen üres.- Fújtam ki a levegőt mikor Emmeli-vel kiértünk az osztályból.
-         Ez vicces. Én már régebben is tudtam, hogy odabenn nincs semmi.- Kopogtatta meg játékosan a fejem és odatette a fülét.
-         Látod. Vizhangzik is.- Nevetett mire én is nevetni kezdtem. Nagyon jól tudja oldani a hangulatot. És erre ezek után szükségünk is volt.
-         Ha már itt vagyunk, nem megyünk el egy kávézóba sütizni. Megünnepelhetnék, hogy végre túlestünk ezen is.- Kérdeztem mosolyogva.
-         Menjünk. Amúgy is leszívta az összes erőmet ez írás. Jó lesz egy kis utántöltés.- Helyeselt, majd gyorsan összepakoltunk a cuccokat és el is indultunk.
 A megállóba érve megláttam, hogy még tíz perc van a következő buszig, így eldöntöttem, hogy a következő megállóig sétálok. Nem volt akkora a táv, és gyors sétával sikerült is beérnem. Igaz a végén már futottam, mivel láttam a buszt mögöttem, de sikerült felszállnom. Mentem négy megállót, majd sikeresen rossz irányba mentem az aluljárón, így kétszer annyit lépcsőztem. Végül a sétányon megláttam barátnőmet, így elkezdtem rohanni. Ő is felém igyekezett, majd egy gyors ölelés után mindent elmeséltem, hogy Niall mit írt, és a véleményét is kikértem erről. Ezek után nem várt fordulat következett, ugyanis ezeket a mondatokat intézte felém.
- Hallod. Harry is egy hasonló levéllel ajándékozott meg, szintén ma.- Vette elő a telefonját, hogy megmutassa nekem, majd én gyorsan átfutottam a szöveget a tekintetemmel.
- Anyám. Akkor ezek tényleg mindent együtt csinálnak.

-         Anyám. Ez olyan megható! Köszönöm!- Borultam „sírva” a barátnőm nyakába.
-         Nincs mit Signora. Ez a dolgom.- Veregette meg pasisan a hátam. Eltávolodtunk majd pár néma másodperc után kitört belőlünk a nevetés.
-         Lányok! Tegyétek le Luna cuccát. Meghívlak titeket fagyizni, hogy ünnepeljünk.- Hallottuk Em anyukájának hangját lentről.
-         Rendben. Pár perc és indulhatunk.- „Kiáltott” vissza Emi az anyukájának. Elrendeztük a dolgaimat és indultunk Emmelie anyukájával fagyizni.
Miután sikeresen felballagtam a panel harmadik emeletére, valahogy kibányásztam a kulcsot a zsebemből, majd benyitottam. Levettem a cipőm és a vékony bőrdzsekimet, majd a konyhába indultam letenni a cuccaim. Amint befordultam, észrevettem egy nem oda illő dolgot az asztalon. Gyorsan letettem a papírjaimat és a táskám az asztal másik felére, majd visszatérve a tárgyhoz a kezembe vettem, és megvizsgáltam. Egy kocsikulcs volt, de az biztos, hogy nem az enyém, mivel még jogsim sincs. Elkezdtem kicsit félni, mivel mostanában nem nagyon látogatott senki, és akkor már tuti előbb észrevettem volna. A kis dolgot visszahelyeztem az asztalra, majd óvatosan megindultam a házban mindenfelé egy görccsel a gyomromban, hogy mi van akkor, ha egy álarcos betörő vár valahol egy baseball ütővel, hogy leüssön. Minden testrészemben megfeszültek az izmok, és azért imádkoztam, hogy ne találjak senkit a lakásban. Mindent végignéztem de sehol senki. Legvégül a szobám maradt, ahol még nem jártam. Iszonyat lassan nyúltam a kilincsért, majd "Most vagy soha" alapon hirtelen benyitottam, de amit megláttam lesokkolt.
-         Köszönöm szépen a fagyit és, hogy maguknál aludhatok Mrs. Fordes.-Mondtam Emmelie anyukájának miután befejeztük a fagyi evést és indultunk a kocsihoz, amivel elhozott minket.
-         Szóra sem érdemes. Téged mindig szívesen látunk.-Mosolygott.
Mikor megérkeztünk Emi ékhez felmentünk a barátnőm szobájába és leültünk gépezni. Majd lehívott az anyukája, hogy kész a vacsora és megvacsoráztunk. Befejeztük az evést Emmelie elment fürödni és öt követtem én. Még egy ideig beszélgettünk a szobájában és tv-t néztünk. Már elég késő volt így lefeküdtünk. 
- Uram, Atyám!- Mondtam elfúló hangon, miközben a szöszit kémleltem. Hogy tehette ezt?! Ő még mindig csak állt egy helyben, és nem nagyon akaródzott neki megszólalni, viszont mosolya letörölhetetlen volt. Mivel a magyarázkodását, amit vártam, nem kaptam meg, így nekem kellett cselekedni, és hirtelen megindultam felé, majd belecsapódva átöleltem.
- Mondtam, hogy légy résen.- Mormogta a nyakamba, és éreztem, ahogy meleg keze simogatja a hátamat. Én csak lábujjhegyen pipiskedtem, hogy felérjek hozzá, és a nyakát szorítottam, míg a testemet igyekeztem minél jobban az övének préselni. Nagyon hiányzott. Úgy öleltem magamhoz, mintha az életem múlna rajta, és nem is terveztem, ebből a pozícióból hamar kilépni. Nem tudom, meddig lehettünk így, de végül ő húzódott el először, majd most egy még szélesebb vigyorral az arcán nézett rám.
- Ezt neked hoztam.- Nyújtotta át a szál, vörös rózsát én pedig óvatosan megfogtam, majd beleszagoltam. Isteni illata volt, és ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna. Persze rajta kívül. Csillogó szemekkel néztem rá, és ő is rám,  majd magához húzott és megcsókolt. Jobb kezemben a rózsával, mellkasán pihentetve karomat csókoltam őt. Hihetetlen pillanat volt, pláne úgy, hogy már azt hittem, hogy sosem látom többé. Még többet, és még többel akartam belőle, így jó ideig nem váltam el ajkaitól. Vagy fél órán keresztül csókolhattuk egymást, mikor végre engedtem, és elváltunk. Nem tudtam neki mit mondani, hisz még szinte fel sem fogtam mindent. Végignéztem rajta, és még mindig ugyan olyan tökéletes volt, mint eddig. A csöndet végül ő szakította meg.
- Hiányoztál, és remélem nem ijedtél meg nagyon.- Mondta, majd a kezét az arcomra simította, amitől föl tudtam volna robbanni.
- Te is nekem. Áhh. Csak egy kisebb szívrohamot kaptam, mikor megláttalak, de nem baj.- Legyintettem, majd én csókoltam meg. Nem akartam, hogy ennek valaha is vége legyen. Nem akartam többet elszakadni tőle, és azt sem akartam, hogy újra ne tudjunk beszélni csak kéthavonta. Ki akartam élvezni az élet minden egyes percét, amit vele tölthetek.
 
Remélem tetszett, és élveztétek ezt a kis összefoglalót. Minden jót nektek! ;*
Rozamunda xx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése