2014. február 17., hétfő

12. rész: A "Movie Maraton" :D

Na sziasztok! Remélem nem baj, hogy késtem a résszel, csak sok dolgom volt és nem értem rá. De most már itt vagyok, újult erővel és ehhez a részhez megfelelő inspirációval (köszönjétek Dorkának :D) So. Nem is akarom tovább húzni az időt. It's showtime!



*Nagyban mostam hajat, mikor úgy hallottam nyitódik az ajtó...*
 Gyorsan elzártam a csapot és kinéztem a kabin függönye mögül. Jasminet láttam meg, aminek felettébb örültem, ugyanis ebben a házban még van öt fiú is és elég hülye helyzet alakulna ki. Bár sose szerettem ha valaki megzavar fürdés közben. Jas felém fordította a fejét és közölte velem mondandóját.
- Csak azért jöttem, hogy a fiúk horrort akarnak nézni és kéne a véleményed, mert mi meg nem azt szeretnénk és csak azt hajtogatják, hogy márpedig horrort fogunk nézni.
- Dehogy nézünk horrort! Este?! Mondd meg nekik, hogy én se szeretnék azt nézni. Meg mindjárt ki is jövök innen, úgyhogy nemsoká megyek.- Válaszoltam, majd magamra húztam a függönyt, miután a barátnőm kisétált a helyiségből. Még gyorsan fogat mostam, -bár úgyis tudtam, hogy még eszünk de azért ez nálam már bevett szokás- megszárítottam a hajam, felvettem újra a pizsimet és már mentem is ki. Igen ám. De mivel idáig is Zayn kísért el, és rém rossz a memóriám, ott álltam a folyosó közepén és senki se volt körülöttem. Hát ez szuper. Erősen próbáltam koncentrálni arra, hogy mégis merre jöttem de mivel volt vagy négy ajtó, teljesen elvesztem. Fél pillanat múlva, lábdobogást hallottam meg az egyik ajtó felől, és az ajtó kattanása után egy arc is társult a hanghoz. Perrie vigyorogva nézett rám.
- Tényleg tök jó ez a pizsi.- Mondta majd közelebb jött hozzám.
- De most már gyere, mert majdnem mindennel kész vagyunk. Amúgy Jas mondta, hogy tuti nem emlékszel merről jöttél, így én voltam az a jótét lélek, aki a segítségedre jött.- Nevetett majd megfogta a csuklóm és azon az ajtón mentünk ki amelyiken az előbb betévedt. Kifelé haladva még elmorogtam egy "Sejtettem én, hogy erre kell jönni" mondatot, mire Pezz csak felkuncogott a kijelentésemen. Kiérve már az ülő alkalmatosságok vissza lettek tolva de eléjük voltak rakva a párnák. Gondolom a párnán fogunk ülni és a foteleknek fogjunk támasztani a hátunkat. Míg ezt a kis eszmecserét levezettem magamban a fiúk jöttek be a lányok kíséretében, és mindenki egy-egy tálat fogott amiben popcorn volt. Csak Jasnél és Jesynél volt még egy pluszba amit rögtön a kezünkbe is nyomtak Perrievel. Mi lányok leültünk, addig a fiúk keresgéltek a filmek között. Volt egy kis vita, de aztán Pezza rábeszélt minket, lányokat is, hogy ha a fiúk annyira akarják akkor nézzünk horrort is. Viszont cserébe egy romantikus filmet is végig kell nézniük velünk. Úgy döntöttünk, először a Titanicot nézzük meg. Míg Liam betette a filmet, a többiek is helyet foglaltak. Így volt az ülésrend, balról jobbra: Jasy; Jade; Eleanor; Liam; Danielle; Louis; Harry; Jamine; Zayn; Perrie; Niall; Én; Leigh
Így egy viszonylagos félkört alakítottunk ki. Mondanom sem kell. A fiúk szinte egész film alatt nyavalyogtak és minden szerelmes jelenetnél hangosan hörögtek, és kiparodizálták DiCapriót. Louis és Harry is volt mikor egymás felé fordultak, és úgy vallottak "szerelmet" egymásnak. Nehéz volt őket lecsitítani. Az olyan részeknél, a lányokkal együtt elsírtam magam. Olyan megható jelenetek voltak benne. Fene a sírós fajtámba. Egyszerűen ezt örököltem. Tök sok ilyen kis pitiáner, apró jeleneten be tudok könnyezni. De hát, nem mindenkinek adatik meg egy kőszív. Annyira át tudom érezni a fájdalmakat meg az érzéseket, hogy még én is meglepődöm. Sajnos ez a genetikával meg a lányléttel jár. Ott szipogtam, és egy jelenetnél behunytam a szemem mert nem bírtam nézi. Mikor kinyitottam a szemem, egy kék szempárral találtam szembe magam.
- Most ne mondd, hogy ezen sírsz.- Kuncogott fel a mellettem ülő, ír fiú.
- És akkor velük mi van?- Intettem a nagyjából középen helyet foglaló Harryre és Louisra akik egymás vállán sírtak. Liam is elejtett egy "Ajh, fiúk. Teljesen lejárattok." mondatot, szem-forgatva. Niall is oda nézett majd elkezdtünk halkan nevetni.
- Hát de most na. Ezek után mondd, hogy nem megható.-Néztem még mindig a két fiút. Eleanor is próbálta nyugtatni szerelmét de egy idő után feladta és csak nevetett a fiúkon a többiekkel. 
- Nem megható.- Kuncogott még mindig. Erre csak letöröltem a könnyeim és szipogtam még párat.
- Szerintem meg az.- Nyújtottam ki rá a nyelvem. Ő könnyen mondja, mert pasi.
Erre elvigyorodott majd átölelte a vállam és magához húzott. Hirtelen ért így nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A nyakába temettem arcomat, minek hatására megéreztem bódító illatát. A parfümje keveredett a bőre illatával és egy pillanatra el is felejtettem, hogy éppen egy megríkató rész megy a tévében amit egy pizsama party keretében nézünk, ahova a fiúk önként jelöltetve magukat "kontárkodtak" be.
- Jól van. Ha te mondod akkor tényleg megható.- Nevetett a fülembe, majd elengedett. Én még mindig kicsit kábultan, próbáltam nem mutatni a zavarom, és minden figyelmemet újra a tévére irányítani.  Miután még jó pár könnycseppet elejtettem és a másik oldalamon ülő Leighel is kitárgyaltam  a Titanicban történteket, véget ért a film. Mikor a fiúk tették be a másikat, akkor jöttem rá, hogy most mi is lesz tulajdonképpen. Miért nem jutott eszembe, hogy ezek után nem bírok majd elaludni? Előbb kellett volna a horror, és utána levezetésnek a "csajos" film. Na én is jókor gondolkozom. Elhatároztam, hogy az ijesztő jeleneteknél nem fogok oda nézni és befogom a fülem. Igen. Ez lesz a leghatásosabb. Remélem....
A film betétele, és néhány plusz nasi elfogyasztása után mindenki visszaült a helyére és kezdődhetett az amit nem vártam. A horror film.
- Akkor mit nézünk?- Kérdezte Jasy a fiúkra pillantva.
- A Nightmare on Elm Street.- Válaszolta Louis kurtán majd vigyorogva betette a filmet. Ez már jól kezdődik...
- Nyugi. Nem lesz olyan ijesztő. Már láttam ezt a filmet.- Nyugtatott Niall, mikor látta, hogy leszedem a párnát a fotelből és átölelem a karjaimmal, magam előtt. Na persze. Higgyem is el. Mások is mindig ezt mondták. Egy horror film attól horror film, hogy ijesztő. Már pedig én elég ijedős vagyok és mindig is félelmetesek lesznek ezek a filmek a számomra. Akárki akármit mond.

*Jasmine szemszöge*

Őszintén szólva picit vártam már ezt a filmet, mivel Fleurrel nem igazán néztünk ilyeneket soha. Egyszer volt mikor Graceszel meg Ashleyvel összeültünk négyen és a Bloody Maryt akartuk megnézni. De a harmadik "szívrohamnál" kikapcsoltuk. Persze, mivel Grace jobban bírja ezeket, és állítása szerint az a film egy semmi az olyan igazi horrorokhoz képest, nem akarta, hogy kikapcsoljuk de három az egy ellen győztünk, és azóta inkább kerültük ezeket a filmeket. Azt hiszem ez volt két vagy három éve. Azóta nem tudom, hogy mennyit "erősödtünk" ilyen téren Fleurrel de ahogy elnézem a párnáját szorongatva, van egy sanda gyanúm, hogy még mindig nem bírja jól ezeket. Meg amúgy látom, jól elvannak Niallel ami nem egy rossz dolog. Legalább nem engem fog még inkább megijeszteni azzal, hogy megrándul meg felugrik az ijesztő jelenetnél. Komolyan mondom, rosszabb mint egy ilyen doboz amit ha kinyitsz kiugrik belőle egy bohóc. Az meg, hogy velem mi lesz? Majd meglátjuk. Egyenlőre Harry göndör fürtjeit tanulmányozom. Olyan jól állnak neki. Amúgy nagyon jól elbeszélgettem vele. Persze, igaz, hogy csak úgy egy napja ismerem, de eddig tök kedves volt.
Az első ijesztő jelenetnél kicsit megugrottam, amit Hazz is észrevett. Egy gödröcskés vigyort intézett felém, ami mit ne mondjak elég sexyre sikeredett. Majd mikor vissza néztem rögtön elém tárult még egy hátborzongató jelenet ami miatt oldalra csúsztam úgy, hogy Harryhez simultam oldalról. Valamennyi védelmet nyújtott, hogy volt ki mellettem van és egyedül kell "megbirkóznom" a fimmel. Felnéztem a mellettem ülő fiúra aki még mindig a tévé képernyőjére meredt. Körbekémleltem és közben láttam, hogy Fleur sincs éppen a toppon. Úgy szorította a párnát az ölében, mintha az élete múlna rajta. Hát igen. Aki félős az félős. Még párszor megremegtem a film hatására és néha arra is, hogy Fleur felsikított-olyankor mindenki rá szegezte a tekintetét, és valaki mindig kiadta a parancsot Niallnek, hogy csináljon már valamit a "szomszédjával"- Harry megelégelte szerintem, hogy ott reszketek mellette, így alulról átkarolta a derekam a bal kezével. Megremegtem egy picit, de ekkor már nem a filmtől. Azért mégis csak közelebbi kontaktusba kerültem egy fiúval, aki nem is néz ki rosszul, ráadásul egy bandában énekel és nem kis hangja van. Úgy tettem, mintha nem is vettem volna észre, de jól esett ez a gesztusa. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy Harry Styles pihenteti a derekukon a kezét. Ezek után, mikor megremegtem a bongyor mindig megsimította a derekamat nyugtatásképp. Ennyit erről. Olyankor mindig azt éreztem, hogy a testem újra felforrósodik, és a film sem hagyta elfelejtetni velem, hogy Edward keze éppen hol van, ugyanis nem szűkölködött az ijesztő részekben. Ennek ellenére alig vártam, hogy vége legyen, és inkább csacsogjuk a lányokkal egy sort. Most rájöttem, hogy még mindig nem szeretem és nem is bírom a horror filmeket. Szegény Fleur is szerintem így van vele, mert ahogy ismerem (és hallottam) ő se igazán élvezte ezt a visszatérő élményt. 

*Fleur szemszöge*

Most mondhatom, hogy Megmondtam? Mert én előre megmondtam, (legalábbis magamnak) hogy ez lesz. És mi lett belőle? Ez. Félelem, sikítozások, ijedezések 's a többi, 's a többi. Az egész filmet végigszenvedtem, hála a huszonéves tesztoszteronnal teli suhancoknak akik okvetlen filmet akartak nézni. Na jó. Ez nagymamásan hangzott :D És Zayn még Perriet is rávette, hogy szóljon az érdekükben. Na és ez lett a vége. *Jól van. Most már leállok a magamban veszekedéssel mert még nekem is nevetséges*
A filmről szólva. Borzasztó volt. Egyszerűen nem értem, hogy vannak ilyen emberek akik az ilyeneket kitalálják. Meg akik megrendezik. Na és persze  akik elvállalják a szerepeket. Hát jó. Az biztos, hogy én NEM a színészi szakmában fogok munkát keresni. Még csak az kéne, hogy belerángassanak egy ilyen filmbe. Brrr...
Hányszor is sikítottam fel a félelemtől? Hmm... Vegyük csak számba.. Egy párszor. A többiek se tudtak velem mit kezdeni, nekem meg égett az arcom-e miatt. Tudtam, hogy ez lesz és mikor be is csuktam a szemem és a fülem is befogtam még mindig hallottam a hangos sikolyokat, zenét. Volt mikor ahhoz a taktikához, folyamodtam, hogy a többieket nézem. Dani persze Liamhez bújt, Perrie Zaynhez és ami meglepett Jas pedig Harry oldalához szegődött szorosan. Mik lesznek itt. *perverz fej* Leigh a szájába tömte a popcort, minden egyes ijesztő jelenetnél, bár volt amikor eltátotta a száját és akkor vicces látványt nyújtott, ahogy leesett állal és popcornnal a szájában mered a képernyőre. Ennek ellenére minden félelmetes rész után vagy megugrottam, vagy sikítottam, vagy az ír fiú háta mögé bújtam be. Eleinte próbálkoztam Leighnél is de mivel mindig megijesztettem mikor megrándultam eltolt magától és közölte, hogy ne bújjak mögé, és ezzel puff... Első védfalam kilőve. Maradt Nialler. Ő ha jól emlékszem a harmadik sikoltásom és tömérdek megugrásom után megelégelte a viselkedésemet és a vállamnál fogva magához húzott. Nem is kell mondjam. Azonnal ledermedtem, és mikor meghallottam egy hátborzongató sikolyt az arcomat még jobban a nyakába fúrtam. Illata azonnal beköltözött az orromba és betöltötte az érzékszerveimet. Mikor "elmúlt a veszély" Niall szólt, hogy "előjöhetek". Szerencsére ezek után nem volt sok hátra a filmből, így kibírtam a Niallhez kucorodós taktikával a film végéig.
Amint a tévé elkezdte leadni a stáblistát egy hangos sóhajt hallattam.
- Huhh... Ezt is túléltük.- Mondtam, ki hangosan ami a fejemben játszódott le, és fölálltam. Ezen persze a többiek csak jót vidultak, a lányok meg odajöttek hozzám egy csoportos ölelésre.
- Hogy tudod ennyire beleélni magad a filmbe?- Kérdezte Pezz vigyorogva.
- Ő inkább csak félős. Higgyétek el. A saját árnyékától is képes megijedni.-Jas kijelentésére mindenki felnevetett. Sajnos volt már rá példa. 
- Azt hittem egy állat fut át alattam, na.- Kulcsoltam össze a kezeim a mellkasom előtt, mintha megharagudtam volna.
- Tényleg volt már ilyen?- Nézett rám Louis. Szája "o" alakot formázott. 
- Yes.- Morogtam az orrom alatt, behúzott nyakkal, mire megint nagy kacagás lett. Terelnem kellett a témát.
- I'm hungry.- Jelentettem ki az igazságot, és ez per-pillanatban jó terelő témának is tűnt.
- Olyan vagy mint Niall.- Mondta Harry.
- Jut eszembe! Én is éhes vagyok.- Kurjantotta az ír manó is.
- Akkor együnk!- Dörzsölte össze a tenyereit Liam, majd a konyhába mentünk, ahol megettük a mélyhűtött pizzákat, amiket a fiúk hűtőjében találtunk. A vacsora befejeztével már fél tíz is elmúlt, így mindenki elment fürödni és megágyazni. El, Dani és Perrie a pasijaikkal aludtak egy szobában, míg Jasy és Leigh megkapták a     vendégszobát, és ezzel Jasmine, Jade és én a nappaliban kaptunk helyet. Én egy matracot kaptam, amire kiterítettem a rózsaszín hálózsákomat, Jadenek és Jasminenek pedig a fiúk kihúzták a legnagyobb fotelt, így kényelmesen elfértek rajta. Mivel én már fürödtem, amíg a többek zuhanyoztak én csináltam mindenkinek kakaót. Ezt a feladatot Leigh szabta ki nekem, hogy ne unatkozzak és állítása szerint, nagyon vágyik egy finom meleg italra. Így hát, készségesen készítettem el cirka, tizenhárom kakaót. Mikor végeztek, bejött mindenki a konyhába és nagy beszélgetések közepette, mindenki elszürcsölte a kakaóját. Kábé húsz perc után mindenki ment aludni. Még Leigh és Jasy kijöttek hozzánk a nappaliba beszélgetni, de aztán úgy tizenegy körül ők is visszamentek a szobájukba. Lassan én is álomra hajtottam a fejem...

És most úgy gondoltam alulra is írok too :D Bocsánat a késésért csak szerintem ez elég hosszú lett, és nem értem rá annyira megírni így egészben, így most sikerült felraknom. Ha hiba van benne, bocsesz csak most nem akarom elolvasni. De amint lesz hozzá ingerenciám kijavítom a hibákat. Erről ennyit :D Ne felejtsetek el pipálni (és ha nem tetszik stb, írjátok meg chatben vagy kommentben, hogy mi nem tetszik) és írni chaten és kommentben. I hope you enjoyed it! :))

xxRozamundaxx

1 megjegyzés: